Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

Miközben az emberei sorra elhaladtak előttem, valami nyugtalanító érzés fogott el. Már több mint egy órája tartózkodtam kint a futóárokban, s fogalmam sincs arról, hogy máshol mi történik. Igaz, csend uralkodott körülöttünk, lövöldözést alig hallottunk. Mégis rosszat sejtettem! Gondolva egyet, kísérőimet otthagytam és rohanva indultam a bunkerem felé. Odaérve a legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy az ajtó tárva, a fedezék teljesen üres, a távbeszélő készülék letépve, hiányzik. Kezelőjük sehol sem volt. Hová lett? A helyzetet nem értettem. Itt valami különös dolog történhetett. Nyugtalanul futottam vissza a főellenállási vonalba, közben mindenre gondoltam. Balra, az I. szakasz parancsnoki bunkere felé vettem az irányt, hátha ott valamit megtudok. A futás közben kezdett gyanússá válni, hogy az árokban nem találkoztam senkivel sem. A szakaszparancsnokom harcálláspontján ugyanaz a kép fogadott, mint az enyémnél: ajtó nyitva, telefonkészülék hiányzik, ember sehol! Rohantam vissza. Az előbb otthagyott három emberem éppen a bunkerünkhöz csatlakozó futóárokhoz ért. „Gyorsan, gyorsan pakoljatok össze, és menjetek Sztorozsevoje felé azonnal, mivel a futóárokban egyetlen embert sem találtam. Visszamegyek a most érkezettekért, meg a III. szakasz embereiért" - adtam ki a parancsot nekik. Futva utolértem az ellentámadásra érkezett egység végét, s ahogy csak a torkomon kifért, ordítottam az embereknek: „Add tovább! Azonnali visszavonulás, a III. szakasz emberei is jöjjenek! Gyertek azonnal vissza!" Hallottam, amint az emberek a parancsomat továbbították. Láttam azt is, hogy megértették és sorra jöttek visszafelé. Magam is csatlakoztam hozzájuk. Az volt az érzésem, hogy csak percek állnak rendelkezésünkre az ép bőrrel való kijutásunkhoz. A harcálláspontomhoz csatlakozó futóároknál megálltam egy pillanatra és odakiáltottam a tiszti legényemnek: „Siessetek nagyon a pakolással és induljatok 45