Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)
A FRONTVONALBAN
A sok panasz és kívánság mellett január elején nem várt, kellemes hír kelt szárnyra pillanatok alatt a védőkörletemben. 4-én, az esti órákban a tartalékban levő 3. század felváltotta a szomszédos 4. századot. Mindannyian pihenőre kerültek hadosztály tartaléknak, nem messze tőlünk, a „Vakbélhátra". Egymás között az embereim meg is jegyezték: „na ezekre is nagyon ráfért a pihenés, végre kedvük szerint, nyugodt körülmények között aludhatnak, pihenhetnek, kényelmesen tisztálkodhatnak, még a tetűjüktől is megszabadulhatnak egy időre és ismét embernek érezhetik magukat!". Mi is nagyon vártuk azt a pillanatot, amikor öt hét után talán ránk kerül a sor. Vagy bennünket már a szovjetek váltanak? Irigyeltem Erdős főhadnagyot, a leváltott egység parancsnokát. Vele itt kint, az első vonalban, kölcsönös látogatásaink során jól megértettük egymást. Az adódó problémáinkat megbeszéltük, amennyiben lehetett közösen megoldottuk, segítettünk egymásnak. Még két nap sem telt el tartalékba kerülésük után, mikor futótűzként terjedt el a hír, hogy a tőlünk 4-5 km távolságban levő „Vakbélháton" Erdős főhadnagy a frontvonallal háttal állva embereivel beszélgetett és egy fáradt, eltévedt lövedék lábszáron találta, kórházba került. Boldog embernek érezhette magát, üyen szerencsével kerülhetett haza a „Hajdú" ezredéhez Debrecenbe. Sikerült neki még kellő időben itt hagyni bennünket! A szemközti szovjet egységek nyüzsgése, mozgolódása egyre élénkebb lett, egyre ijesztőbb mértéket öltött. Nem zavarta őket az állandó hideg. Tervszerűen, szorgalmasan készültek a támadásra. A hideghez minden bizonnyal hozzászoktak, hisz itt születtek. Évtizedek, sőt évszázadok alatt kialakult, praktikus ruházattal rendelkezett valamennyi frontkatona, de maga a lakosság is, ami rendkívül nagy előnyt jelentett számukra. Ezt fokozta még a nagymérvű igénytelenségük, egyszerűségük. Élelmezésük nem okozott problémát, 33