Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

ményedő hideget az egyre sűrűbbé váló hóesésben. A friss hó a hideg széllel együtt menetünket nehezítette, lassította. Csodálatos módon, bármely irányba kanyarodott a menetoszlop, a szél állandóan szembe, a menetcél irányából hordta arcunkba a havat, amitől az nedvessé és pirossá vált. Szemünkkel alig láttunk. Már ekkor kezdtük érezni ruházatunk tökéletlenségét, hiányosságát, jóllehet még otthon, indulásunk előtt valamennyiünket irhamellénnyel láttak el. Nagy problémát okozott a nap mint nap használt lábbeli. A rendszeres menetnél a bakancsra tapadó hó megolvadt és a bőrbe beszívódott, a kiszáradásra pedig kellő idő nem állt rendelkezésre. Az átázott bakancs a nagy hideg következtében megfagyott, ami menet közben olyan érzést váltott ki, mintha facipőben járna az ember. A lábfagyások egyre gyakoribbá váltak, s rendre azoknál az embereknél, akiknek bakancsa szorosan a lábukhoz tapadt. Ők hamarosan menetképtelenné váltak. Szerencsémre a szoros bilgeri csizmámat még Belgorodban árkász csizmával cseréltem fel, ami kellő nagyságúnak bizonyult. Olyannyira, hogy a felhúzott meleg harisnyára még kapcát is fel tudtam csavarni. Hogy a fagyásokat elkerüljem, semmilyen járművet nem vettem igénybe, csak gyalog mentem mindenhova. Fagyásveszélynek voltak kitéve az országos járműveken, azaz szekereken utazók, ezért a rajta lévőknek a saját érdekükben jó melegen kellett betakarózniuk. Olykor-olykor tanácsos volt egy kis felmelegedésért a kocsit vagy a szánkót elhagyni, egy kevés mozgást végezni, hogy kellő mértékben a testük minden részén a vérkeringésük meginduljon. Itt-ott megjelentek a rongyba burkolt lábú emberek, amit eleinte furcsának találtam, elítéltem őket. Az urivi áttörés után a véleményem megváltozott. A Belgorodból elindult menetoszlopunknál a másik új jelenség az volt, hogy megjelentek az első, eddig általunk nem 14