Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

GYŰRŰBŐL GYŰRŰBE

A kiadott parancsról, annak szokatlan rendelkezéséről, most hallottam először. Meglepett az ott elhangzott reménytelenséget sugárzó szavak sokasága, az elképzelések naivsága! Mi lesz velünk, szélnek eresztett magyar katonákkal? A sok-sok elcsigázott, agyonfázott, lesoványodott ember a parancsban elrendelteket képes lesz-e végrehajtani? Lehet, hogy a hadtestparancsnok elhatározását, intézkedését nemes gondolat vezérelte, de gyakorlati megvalósítását nem találtam szerencsésnek. Nem csak én, „fiatal hadnagyocska" éreztem és láttam ezt, hanem, csekély kivétellel, hasonlóan vélekedtek a gazdagabb tapasztalatokkal rendelkező tiszttársaim is! A századomhoz visszatérve a tisztigyűlésen elhangzottakról nem igen nyilatkoztam az embereknek. Reménytelenségükben a jövőjük felől biztató szavakkal nem szolgálhattam. Egyelőre ezt előbb magamban kellett feldolgoznom! Elég az, ha közülük a helyzetünk súlyos voltát én magam ismerem és tudom. Az idő múlásával lassan úgyis minden kiderül! Menetoszlopunk újból mozgásba lendült, s ott hagytuk a hadtesttörzs embereit. Hamarosan azonban a hadtest vezetésének feltűnt, hogy a magyar egységek a korábban kiadott intézkedésben meghatározottal ellentétes irányba meneteltek. Farkas és Rabács ezredesek láttán Stomm vezérőrnagy magához rendelte és kérdőre vonta őket. Mikor kiderült, hogy Siebert tábornok parancsát követik, felháborodott. A két ezredest felelősségre vonta, hogy a saját hadtestparancsnokukat megkerülve, a német parancsnokság intézkedését hajtják végre, mivel tudomása szerint abban a térségben egységeink súlyos, veszteségteljes harcba keveredhetnek. A kapott parancs semmi esetre sem lehet Siebert tábornok jóindulatú intézkedése. Farkas ezredes szerint a „Búcsúparancs" megjelenése óta felelős magyar parancsnokság nem létezik, ennek következtében feljogosítva érezte magát, hogy a „saját szakállára" cselekedjék, úgy tegyen, ahogyan azt legjobbnak 135