Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 12. (Balassagyarmat, 2002)

ÍRÁSOK KÉPEK TÖRTÉNETEK Balassagyarmat évszázadai

ban tartotta. Az alapítástól eltelt majd másfélszáz év alatt a városi ünnepségeken, dalos esteken kí­vül sikeresen szerepelt az országos dalos versenyeken is. Az egyesület Er­délyi József elemi iskolai igazgató karnagysága alatt (1898-1948) élte első virágkorát. A Nógrádi Hír­lap egykor így írt a Dalárdáról: „Hozzá vagyunk már szokva, hogy ha városunk művészi élvezetben óhajt ré­szesülni, akkor biztosan szá­míthatunk dalárdánkra. Sőt azt is mondhatjuk, hogy e te­kintetben el is kényeztetett I bennünket. Annyira kinevelte ízlésünket, hogy már követ­előleg lépünk fel, és bizonyos verseny fejlődött ki a műizlés felcsigázásában és an­nak kielégítésében, úgy, hogy már mintegy magas­latról tekintünk le arra a pályára, amelyet dalegyle­tünk eddig megfutott, a lejtőn mindig fölfelé halad­va. Ilyen rekordot manapság már csak az aviatikusok csinálnak." A Dalárda működése során számtalan díjat nyert el, országosan ismert együttessé vált. Első nagy meg­mérettetésére még 1865-ben, a Pesten megrende­zett II. Országos Dalárdaünne­pélyen került sor, ahol 15 fő­vel vettek részt. 1872-ben Ba­lassagyarmati Dalegylet né­ven szervezték újjá az egyesü­letet, elnökének újra Jeszensz­ky Danót választották, és ek­kor lett először alelnök Hor­váth Danó. Néhány év múlva részvények kibocsátásával fából készült színkört építettek a lelkes tagok, mely a Dalárda fellépései mellett, a városba érkező színtársulatok előadásai­nak is helyet adott. 1883-ban, fényes külsőségek mellett, felavatták és megszentelték az

Next

/
Oldalképek
Tartalom