„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Mohos Mária: A határ elválasztó és összekapcsoló szerepe a magyar–szlovén határszakaszon

ték lehetővé, s egy sajátos „hetési" fejlődést eredményeztek, amelyben a korlátozott belső lehetőségek miatt alapvető jelentőségűek lettek a külső kapcsolatok. A két folyó közötti területnek két, egymástól elkülönülő része van. A „Belső"-Hetés a Bukovnica-patak és a Kebele-patak közötti kisebb egység, amelyhez keleten a Kebele-patak és a Kerka vízválasztója közötti, nyugaton a Bukovnicapatak és a Lendva folyó közötti sáv csatlakozik: a „Külső"-Hetés. A két részt a patakok völgyei és a mellettük húzódó erdősáv választja el egymástól. A Belső-Hetés területén a XVIII. század végi térképen öt település alaprajzát és nevét láthatjuk, közülük kettő - Jósec és Bödeháza - a nyugati, három - Gáborjánháza, Szíjártóháza és Szombattá - a délkeleti oldalon fekszik. Ez a belső terület eléggé zárt, csak három „kapu" nyílik belőle: északon Jakabfa (ma Lendvajakabfa), keleten Belsősárd, nyugaton Jósecen át Schikowce (Zsitkóc) irányába, így kapcsolódva a külső sávokban húzódó főutakhoz. A külső V alakú sávok közül a keleti területén található Résznek, Belsősárd és Külsősárd. A nyugati oldalon Dobronak, Zsitkóc, Kámaháza, Radamos, Göntérháza, Bánuta és Hidvég. A háromszög déli csúcsán - a Kebele-patak, Tenke-tönk (Lendva-hegy) és a Lendva folyó között -, a két „forgalmi folyosó" találkozásánál alakult ki Hosszúfalu. Az eddig említett települések és a térképen már nem látható Csesztreg tartoznak Gönczi Ferenc szerint Heteshez.

6 Dolgozatomban azt a nyolc falut vizsgálom, amelyek a Belső-Hetés területén, valamint az ahhoz nyugaton csatlakozó sávban helyezkednek el, s amelyek kapcsolatai a legszorosabbak voltak az elmúlt évszázadok folyamán. A kistáj településeit a XIV. században (1335-1389) említik először oklevelekben. Valószínű, hogy az elsőként letelepedett személyek, családok, valamint a dominánsan jellemző foglalkozások után kapták nevüket. A terület Lendva várával együtt a Lendva, majd a Bánffy, később a Nádasdy család birtoka volt. Kanizsa eleste (1600) után a Török Hódoltság és a Királyi Magyarország érintkezési sávjába tartozott; népessége, településhálózata megritkult. 1690-ben herceg Esterházy Pál tulajdonába került, a falvak egy része a lendvai, másik fele a lenti uradalomhoz tartozott. Valószínű, hogy a földesúr birtokaira - így a nyolc hetési faluba is - telepeseket hívott, hogy földjei ne maradjanak művelés nélkül. Ezek a telepesek a közeli szlovén-vend falvak lakói közül kerültek ki, akik már korábban is évente jöttek aratni, csépelni. A telepítések valószínűleg konfliktusok nélkül zajlottak a korábbi kapcsolatok, az azonos - római katolikus - vallás és a telepesek kis létszáma miatt. A II. József által elrendelt népszámlálás adatai szerint az 1780-as évtizedben a hetési települések nagyon kicsi népességűek voltak, egy faluban 100 főnél kevesebben, ötben 100-200 fő között éltek. A legtöbb lakója a belső területen Gáborjánházának (217 fő), a külső sávban Radamosnak (379 fő) volt. (1. TÁBLÁZAT) Az időszakosan vagy az év egészében vízzel borított terület, az ártéri erdők nagysága nem tette lehetővé nagyobb népesség eltartását. Radamos nagyobb határa, a többi faluhoz viszonyítva nagyobb területű szántóföldjei adnak magyarázatot a relatíve nagy népességszámra. 6 Uo. 27. 549