„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Pomogáts Béla: Trianon és a magyar irodalom

dent legyőző akarata. Egyszerűen nem volt és nem lehetett magyar kormányzat, amely belenyugodott volna a Trianonban hozott ítéletbe, minthogy ezt az ítéletet a nemzet szinte egyöntetűen elutasította és igazságtételt követelt.

2 A magyarság nemcsak területi, gazdasági és hatalmi pozíciókat veszített el a trianoni döntések következtében, hanem súlyos lelki sérüléseket is elszenvedett. Ezekről a lelki sérülésekről hozott hírt az irodalom, midőn költeményekben, elbeszélésekben és személyes vallomásokban mérte fel a történelmi ország feldarabolásának, nagy magyar közösségek és régi kulturális központok elcsatolásának lelki következményeit. A húszas évek magyar irodalma, természetesen nemcsak az úgynevezett nemzeti konzervativizmus írói, tehát Herczeg Ferenc, Vargha Gyula, Sík Sándor, valamint Bodor Aladár, és nem is csupán a nemzeti radikálisok, mint Szabó Dezső és Oláh Gábor, hanem a liberális polgári irodalom képviselői, a Nyugat táborának nagyjai, közöttük Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Somlyó Zoltán, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, továbbá az akkor fellépő fiatal írók, mint József Attila, Illyés Gyula, Dsida Jenő és Szabó Zoltán is őszinte fájdalommal beszéltek a trianoni Magyarország nyitott sebeiről, az elszakított magyarság mostoha helyzetéről és fájdalmairól. Olyan költői és prózai művekre gondolok, mint Babits Mihály Csonka Magyarország és Hazám! cünű költeménye, illetve A repülő falu című elbeszélése, amely az Erdélyből menekült székelyek szomorú sorsát örökíti meg. És gondolok Kosztolányi Dezső Magyar költők sikolya és A magyar romokon című verseire, valamint Égi jogász című elbeszélésére, Tóth Árpád Arad című versére, Juhász Gyula Magyar Straszburgok cünű költői ciklusára, Krúdy Gyula Az utolsó garabonciás és Magyarok próbája cünű üásaüa, Móricz Zsigmond Egy akol, egy pásztor és Szabó Dezső Kálvinista legenda cünű novellájára, Karinthy Frigyes Levél című vallomására, Sík Sándor Kiáltás Zrínyihez cünű költeményére és számos más üodalmi alkotásra. Ezek a művek hosszú évtizedeken át hiányoztak még a kritikai kiadásokból is, azzal az indoklással, hogy „sértik a szomszédos népek érzékenységét"; holott csak egy nemzet fájdalmának adtak hangot, azoknak a magyar közösségeknek a panaszait szólaltatták meg, amelyek egyik pillanatról a másikra elveszítették történelmi hazájukat, otthonosságukat, biztonságukat. Ezúttal csupán egyetlen írásra hivatkozom, Kosztolányi Égi jogász cünű elbeszélésére. Ennek erdélyi magyar hősét, egy egyszerű napszámost minden indok nélkül megverik és megalázzák a bevonuló idegen katonák. A megmagyarázhatatlan sérelem kergeti őrületbe ezt az embert, aki végül elhagyja családját, szülőföldjét, és mmt „népköltő'' tengeti napjait Budapesten. De most hadd adjam át a szót Kosztolányinak: „Amint esténként zúgó parasztfejét egy gázlámpához nyomta és nézte a reménytelen kavargást, ő volt ebben a hűtlen országban a hűség, ő volt ebben a rothadt városban a megalázott szenvedés, a pokolba hullajtott ártatlanság, a jogászfajta szent prókátora, a leggyilkosabb világtörténelmi pör égi fiskálisa, a vértanú, kürtös és apostol, a dalolni és szólni nem tudó igric, aki csikorgó-ízetlen rigmusokban jajgatja ki barbár fájdalmát, a századokig parlagon hagyott parasztság magára ocsúdása, az eltékozolt napkeleti 2 A két világháború közötti irredentizmusról lásd Zeídler Miklós tanulmányát. 90