„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Zeidler Miklós: Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között
emelt Magyar Igazság kútja, az 1929-ben a Várdomb oldalában, a Hunyadi János út mellett felállított Polipölő című szobor és Pestszentlőrincen a Hargita téren az 1935-ben irredenta emléknek készült Hargita-kereszt. Az újpesti István térről viszont már eltűnt az 1937-ben avatott Magyar Fájdalom szobor, és szintén nincs már meg az 1937-ben a Pillangó utcába került Trianon című monumentális alkotás. A második világháború után bontották le és olvasztották be Rákosi Jenő 1930-ban emelt szobrát, amelynek talapzatát valaha Rothermere reliefje díszítette. Ugyancsak eltűnt egykori helyéről, a margitszigeti Szent Mihály-kápolna előtti sétányról Urmánczy Nándor 1942-ben készült emlékpadja. A zebegényi Kálvária-dombon 2000-ben állították helyre az Arad, az első világháború és Trianon gyászának megörökítésére 1938-ban kialakított közös emlékhelyet. Persze az irredenta emlékművek felállítása nem korlátozódott a fővárosra és környékére. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatjuk a több mint hétszáz településen felállított országzászlókat és a határ menti községekben emelt trianoni kereszteket. Sopron 1929-ben Rothermere-szobrot avatott, Balatonalmádi 1930-ban emlékpadot állított a lord tiszteletére, Zalaegerszegen Revíziós Harangtorony épült, Zamárdi is felállított egy Magyar Fájdalom szobrot, s a sort még sokáig lehetne folytatni. Az irredenta szobrok esztétikai nívóján néhányan fanyalogtak, de jóval többen voltak azok, akik lelkesedtek értük. Megint mások kifejezetten kevesellték Trianon mementóit. A Gondolat című soviniszta lap pl. úgy vélte, hogy a forradalmakban kompromittálódott Budapestet az irredentizmus eszméjével kell kigyógyítani szellemi eltévelyedéséből: „A magyar irredentát úgy kell hirdetni állandón és szakadatlanul Magyarország fővárosában, hogy az lépten-nyomon mindenkinek beleütközzék a lelkületébe, belefúrja magát az utcán járó-kelők leghétköznapibb gondolatai közé, s ezen a réven ki nem irtható erővel egye bele magát Budapest egész vérkeringésébe. Ki kell vinni az utcára a Szabadság téri irredentát. (...) az elcsatolt magyar városok, megyék és velük összefüggő fogalmak neveit kell kiszögezni messzire fehérlő táblákon a budapesti forgalmas utcák és közterek sarkaira! 7 ' A magyarságát elveszített fővárost a cikkíró szerint csak az téríthette volna észre, ha a Váci utcából Irredenta utca, a Koronaherceg utcából pedig Székelyföld utca lesz, a belváros utcái, terei, a körutak és a hidak pedig irredenta neveket kapnak: „Erdélyi körút, Székely körút, Felvidéki körút, Délvidéki körút, Kárpáti körút, Havasi körút, Dél-Magyarország hídja vagy Kolozsvári-, Kassai-, Temesvári-, Aradi-, Pozsonyi-híd." Hasonlóképp kell gondoskodni az elcsatolt fürdőhelyek, arany-, szén- és sóbányák nevének megörökítéséről is. „Aztán egy teret elnevezni Végváriról, 12 mert ő máris megérdemli. Egy teret arról a hős tanítónőről, akit egy gyönyörű irredenta költeményéért felakasztottak az oláhok: Piroska vértanú terének. (...) Meglássák, hogy megváltozik, mennyire átvarázsolódik egyszerre Budapest arculata, meglássák, micsoda örökmécsesévé válnak ezek az új utcanevek a magyar irredentának." 13 12 Vagyis az erdélyi Reményik Sándorról, akinek irredenta költeményfüzére ebben az évben már második kiadásban jelent meg. Lásd Végvári [Reményik Sándor]: Versek. Hangok a végekről. 1918-1921. Bp., 1921. 13 Zsoldosházi: Irredenta utcaneveket! Gondolat, 1921. február 26., 14-15. 74
