„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Zeidler Miklós: Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között

önfeláldozás teszi alkalmassá az örökös újjászületésre.

8 Látható, hogy e szimbólumok bizonyos találkozási pontokon egymást kiegészítették, egymásba is olvadtak. Még fontosabb volt azonban, hogy mindhárom jelképrendszer kiválóan alkalmas volt a romantizálásra, hiszen valamennyiben megvolt a szélsőségek találkozása, ahol az igaz hős a gonosz csapásai alatt vérzik, de nem bukik el végleg, sőt a korábbinál nagyobb dicsőséggel tér vissza. E szimbólumrendszerek azonban hamis történeti felfogásra épültek, hiszen az aktuális helyzetet és a történeti hagyomány egyértelműen pozitív elemeit az eredeti összefüggésekből önkényesen kiemelve értelmetlen párhuzamba állították. Ez a fajta vulgarizálás két szempontból is kártékony volt. Egyrészt elmulasztotta feltárni a történelmi Magyarország felbomlásának valódi okait - s ezzel közvetve egész generációkat mentett fel ennek a munkának az elvégzése alól -, másrészt a hasonlatként használt hagyományelemeket visszamenőleg is teljesen tévesen magyarázta, sőt kompromittálta. Mindez a társadalom történeti tudatának, nemzeti önismeretének és jövőképének olyan torzulásait, babonás görcseit eredményezte, amelyektől igen nehéz a szabadulás. A leghelyesebb talán az egész jelenséget a nemzet, a társadalom és a közszellem egyfajta zavart állapotaként felfogni. Az ország testén és a nemzet lelkén ejtett seb olyan mély, a veszteség okozta sokk olyan tartós volt, a nemzeti öntudatot és a politikai gondolkodást oly mértékben megzavarta, korábban biztosnak tűnő alapjait oly mélyen megrendítette, hogy nyomában a közvéleményben, a művészetben és a politikában is gyakran egészségtelen, téves, abszurd reakciók keletkeztek. E túlzó és hibás önvédelmi reflexekből csak helytelen válaszok születhettek, a megroppant kulturális hagyomány, a megtépázott nemzeti önkép és a megzavart politikai princípiumok megnehezítették, csaknem lehetetlenné tették a reális számvetést. A társadalom a revízióra volt kondicionálva, miközben a megroppant Magyarország ehhez kezdetben semmilyen eszközzel sem rendelkezett. így azután a tragikus valóság és a túlzottan ambiciózus törekvések közötti szakadékot a társadalmi és politikai szinten jelentkező ösztönös érzelmi reakciók - bosszúvágy, letargia, struccpolitika, üldözési komplexus - alapjáról csak illúziókkal lehetett áthidalni. A szellemi bénultság múltával mind nagyobb szerepet kapott a racionalitás, de a közvéleményt és a hivatalos politikát az egész korszakon át alapvetően befolyásolták a fenti érzetek, és utóbbi maga is bőségesen élt az érzelmek felkorbácsolásának eszközével. Mivel pedig a társadalom nem volt képes megnyugtatóan feldolgozni az őt ért traumát, az továbbra is elkísérte, és mindennapjamak szerves része lett. A továbbiakban a kultusz ápolásának különböző formáit vesszük számba a nyilvánosságtól a magánéletig - a közterektől és az ünnepektől a művészeteken és a közbeszéden át a mindennapok irredentizmusáig.

9 8 Létezett még egy, a manicheizmus kínálta fénysötétség ellentétpárra épülő jelképegyüttes is, ám ez oly általánosan jellemző szimbóluma minden konfliktushelyzetnek, hogy hiba lenne speciálisan a revizionizmushoz kapcsolni. 9 A témában eddig megszületett kevés írás közül lásd L. Nagy Zsuzsa: Trianon a magyar társadalom tudatában. Századvég, 1987/3., 5-25.; Pótó János: Emlékművek, politika, köz71