„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Csóti Csaba: A Mura–Dráva határ néhány történeti problémája (1910–1955)

ÁVH „fénykorában", 1950-1954 között azonban ilyen „társadalmi kontrollra" nem volt lehetőség. A határőrparancsnokok és a határőr-alapszervezeti titkárok még a területi pártszervezetekkel sem voltak hajlandók tárgyalásokat folytatni.

36 A polgári lakosok között leginkább a „Hazafias Gárda" tagjaival tartott kapcsolatot az ÁVH szárnyai alá helyezett határőrség. A Hazafias Gárda még teljesen feltáratlan problémáját jelenti az 1950-es évek határvidéki történelmének. Úgy véljük, mindenképpen hamisak azok a visszaemlékezések, melyek afféle éber szemű, a csempészeket és határsértőket feljelentő polgároknak tünteti fel csupán a Hazafias Gárda tagjait. Azt a hivatalos jelentések is elismerik, hogy a lakosság körében népszerűtlen volt a „gárdamozgalom", tehát az általános népi támogatás mindenképpen legendának tekinthető. Arra azonban, hogy a gárdatagok csupán afféle, mégoly káros, „operettkémek" voltak, avagy az államrendszer kiterjedt spionhálózatához tartoztak-e, egyelőre hiányzik a válasz. A Mura-Dráva határ legjelentősebb hidegháborús eseménye minden bizonnyal a Letenye-sziget 1951. december 21-i magyar megszállása volt, a határ pontos vonalának ismeretlensége miatt. A megszállásra válaszul a jugoszlávok a túlpartra a magyar csapatokhoz hasonló felszereltségű egységet telepítettek. A sziget megszállásának dokumentumai még éppúgy feltáratlanok, mint ahogyan az is csupán a visszaemlékezők sejtése, hogy a két állam végül felvett valamilyen hivatalos kapcsolatot ennek a kérdésnek a rendezésére. így csupán gyanítható, hogy az 1952 nyarán végzett csapatkivonásra a Jugoszláviával történt egyeztetés után került sor. Ez azért is lényeges kérdés, mert ekkoriban még nem működött a határképviseleti rendszer sem, vagyis hivatalosan a határőrség nem kezdeményezhetett tárgyalásokat a jugoszláv féllel. Amilyen hirtelen közösítették ki 1948-ban a szocialista blokk országai Jugoszláviát, éppolyan hirtelen vette kezdetét Sztálin halála után az „olvadás" is. A határincidensek ügyében 1953. május 6-án a magyar Külügyminisztérium még elküldte szokásos évi tiltakozójegyzékét Jugoszláviának, két hónappal később, július 13-án azonban Magyarország már kormányszintű jegyzékben tett javaslatot Belgrádnak a tárgyalásokra. Mindennek eredményeként 1953 utolsó negyedévében rendszeres magyar-jugoszláv vegyes bizottsági tárgyalások kezdődtek, majd felállították a határképviseleti rendszert is. Ez utóbbi egyeztető fórum hivatalosan is lehetőséget teremtett arra, hogy a határincidensekről a magyar és jugoszláv határőrség tárgyalásokat folytasson, vagyis az egyes határszakaszok képviselői megkapták a jogot arra, hogy a fegyverek helyett szóban próbálják meg tisztázni a félreértéseket.

37 A határképviseleti rendszer létrejöttével egy időben a Belügyminisztérium megtiltotta, hogy provokatív cselekményeket kövessenek el a határőrök a jugoszláv féllel szemben. A korabeli feszült állapotokat jól érzékelteti, hogy a tiltások jelentős része olyan cselekményekre vonatkozott, melyek békeidőben elképzelhetetlenek lettek volna. Ez egyben arra is példával szolgál, hogy milyen provokatív lépések történhettek a déli határon 1948-1953 között. Az 1953. október 28-án kelt parancs tiltó rendelkezései így szóltak: 36 ZML XXXV. 1. (Az MSZMP Zala Megyei Bizottságának iratai), 1954, 46. ő. e. 3

7 ZML XXIV. 70. (Nagykanizsai Határőr Igazgatóság iratai), 1954. 20. t, 0049/53. 546