„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Süli-Zakar István: Hajdú-Bihar megyei közigazgatási határváltozások

A Tiszántúlon az igen sűrű vízfolyásokkal, időszakos és állandó vizekkel szabdalt terület fő gazdasági tevékenysége a mezőgazdaság mellett a halászat és a pákászkodás volt. A regionális irányító központok a nagyobb folyók partjára (Szeged, Szolnok), főleg pedig az alföldi és hegyvidéki tájak találkozási vonalára települtek (Nagyvárad, Tokaj, Eger). A leírtakból kitűnik, hogy a középső-tiszántúli, népraj zilag és gazdaságilag igen homogén terület több közigazgatási egység közötti felosztásának elsődleges oka a természetföldrajzi viszonyokban keresendő, illetve ennek követelményeként abban, hogy itt a feudalizmus korai századaiban nem tudott kialakulni egy magas hierarchiaszintű központ. A kicsi belső kohézióval rendelkező térség így a környezetében szerveződő igazgatási-gazdasági-kulturális központok hatására közigazgatásilag szétforgácsolódott.

5 A mezőgazdasági termékek cseréje az elemi gazdasági-kereskedelmi központokban, a mezővárosokban bonyolódott le. Számos társával együtt ilyen mezővárosként keletkezett Debrecen is. Kezdeti kiemelkedését annak köszönhette, hogy földesurai országos tisztségeket töltöttek be, s a legnagyobb hatalmú családok tagjai voltak (Debreceni család, Zsigmond király, Lazarevics István, Brankovics György, Szilágyi Erzsébet, Korvin János, II. Ulászló, Török Bálint, Szapolyai János és utódai, az erdélyi fejedelmek), mígnem 1693-ban Lipót diplomája szabad királyi városi rangra emelte.

6 A Tiszántúl közigazgatási szétforgácsoltságát tovább növelte az, hogy egyrészt a tatárjárást követően, a kunok második betelepülése után az úgynevezett Kolbászszék (a későbbi Nagykunság), majd a török-tatár pusztítások, illetve Bocskai István fejedelem hajdútelepítése után az úgynevezett Hajdúkerület, mint a megyei függés alól szabaddá vált kiváltságos terület, önkormányzatot kapott. A török-tatár hadak, német, vallon, spanyol és más országokból fogadott zsoldosok hadjáratai közepette is - elsősorban polgáraik, vezetőik munkája és ügyes politizálása révén - a mezővárosok sorából kiemelkedett Debrecen a XVI-XVII. századra a Tiszántúl középső részének, sőt tágabb környezetének is gazdasági-kereskedelmi központjává lépett elő. Sok-sok felprédált falu és mezőváros lakosságát befogadva az ország legnagyobb lélekszámú települése lett, központja a nyugatra irányuló marhakereskedelemnek. A reformációt követően a kálvini irányzat egyik vallási (ezen keresztül - különösen Várad török kézre kerülése után - oktatási) központjává vált.

7 Ugyanakkor a Bihar és Szabolcs vármegyék határán fekvő nagyváros századokon át nem töltött be közigazgatási funkciót. Polgáraik „(debreceni) cívis"-öntudata gyakran összeütközésbe került a hajdúvárosok lakóinak „szabad hajdú"-kiváltságaival és érdekeivel, s a két szomszédos megyével. Különösen a szabad királyi város rangjának megszerzése után érezhették azt a debreceniek, hogy ők egy környezetétől függetlenített „város5 Süli-Zakar István - Csüllög Gábor: Az alföldi regionalizmus történelmi előzményei. In: Frisnyák Sándor (szerk.): Az Alföld történeti földrajza. Nyíregyháza, 2000,199-220. 6 Süli-Zakar István: 1994, i. m. 7 Szűcs István: Szabad Királyi Debrecen város történelme. I—

II. kötet. Debrecen, 1872. 458