„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Eördögh István: Az olasz kormány és a Vatikán állásfoglalása a román offenzíváról 1918–1919-ben
a lemondott Bratianu-kormány a béke feltételeként újabb területi követeléseket támasztott Magyarországgal szemben. Hosszü bukaresti tartózkodása alatt Clerk meggyőződött arról, hogy Románia Budapest elfoglalásával Erdély annektálását akarta véglegesíteni: „Rodeanu román tábornok, a román Főparancsnokság alkalmazottja, eljött hozzám és, Romániából érkezett parancsok alapján, bizalmasan közölte velem (...), hogy Románia Erdély szabad ura kíván lenni", 47 amelyet bármilyen eszközzel - még illegálisakkal is - de el kíván érni. Október l-jén Clerk Budapestre utazott, hogy folytassa küldetését, és a Legfelső Tanácsnak küldött zárójelentésében vázolta a román politikáról alkotott véleményét: „A románok erdélyi tevékenységére vonatkozó, megbízható, tárgyilagos forrásokból kapott bizonyítékok alapján semmi kétségem nem maradt afelől, hogy a román hatóságok, a bukaresti kormánnyal összejátszva vagy sem, minden eszközt felhasználnak a térség magyarjainak elnyomására azzal a szándékkal, hogy megszállásuk ideje alatt önhatalmú és gátlástalan tettekkel »romanizálják« a teljes tartományt, úgy, hogy hamis szituációt mutatnak be a szövetségeseknek, amikor a békekonferenciának végleges döntést kell hoznia e területek hovatartozásáról. (...) Megismétlem véleményemet, amelyet november 1-ji táviratomban és Kegyelmességednek címzett sürgönyömben már kifejezésre juttattam, miszerint a lehető leghamarabb szükséges Erdélybe küldeni egy semleges bizottságot abból a célból, hogy megvizsgálja a tiltakozásokat, és hogy képviselje azt a garanciát, amely mostantól kezdve törvényes keretek közé szorítaná a románok tevékenységét." 48 A párizsi Legfelsőbb Haditanács október 10-től foglalkozott a magyar helyzettel. A november 3-i és 12-i ülésen a román politikára vonatkozó vita egyre élesebbé vált. Anglia és az Amerikai Egyesült Államok következetességből, valamint a román olajkoncessziókból való kimaradásuk miatt - amelyeket Franciaország kaparintott meg - erős nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy Románia vonuljon vissza határai mögé. Bár Gheorghe Mardarescu román főhadiszállásának Budapestről való kivonása már 1919. november 12-én megkezdődött, 49 az antant november 15-én mégis ultimátumot 50 intézett Romániához, utasítva, hogy vonja vissza csapatait az 1918. november 13-i fegyverszüneti vonal mögé, és szolgáltassa vissza Magyarországnak az önkényesen lefoglalt és Romániába szállított nemzeti vagyontárgyakat. Egyértelművé tették azt is, hogy abban az esetben, ha Románia 47 Tittoni 83. sz. távirata Mombelli tábornoknak, Budapest, 1919. augusztus 31-én 8 óra 40 perckor. OHTA, F. E-8, 75. gy., 4. f. 48 Sir George Clerk távirata a Legfelsőbb Tanácshoz, Budapest, 1919. november 6-án, fordítása 1919. november 9-én. OHTA, F. E-8, 76. gy., 10. f. 49 A Szövetséges Katonai Misszió 1919. november 12-én a következő, Mombelli tábornok által aláírt üzenetet juttatta el Rómába, a Legfőbb Parancsnokság Külügyi Hivatalába: „Ma, november 12-én a román Főhadiszállás elhagyta Budapestet. A román csapatok november 13-ról 14-re virradó éjszakán ürítik ki a várost és helyükbe nyomban magyar csapatok vonulnak be. A Tábornokok Bizottsága szabályozta a kiürítés és a csendőrség felfegyverzésének részleteit." Lásd OHTA, F. E-8,118. gy., 3. f. 50 Az ultimátumról lásd Ormos Mária: i. m. 365-366. 376