„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Kánya József: Erdély regionális fejlődése a XX. században

hézséget délután pl. Székelyudvarhelyen felszállni az autóbuszra és reggel Budapestre „hazaérkezni", ezáltal élénk kapcsolatot tartani az anyaországgal, az új áramlatokkal, mentalitással. A fenti példa is bizonyítja, hogy napjainkban egy régió lakói, akiknek szülőföldjük perifériális fekvéséből sok hátránya származott, le tudják küzdeni a távolságokat fizikálisan, még a romániai útviszonyok mellett is. A régió perifériális helyzetének felszámolásában rendkívül nagy szerepe van az informatikának, a telematikának. Ezeket a lehetőségeket egyelőre még nem tudják sokan kihasználni, de ahogy a felhasználók köre fokozatosan bővül, úgy fog a Székelyföld is egyre közelebb kerülni Budapesthez. Napjainkban is feltehető a kérdés: Hol vannak a Székelyföld határai? Az angol gyarmatbirodalom fénykorában az angol átlagpolgár azt vallotta: ott vannak Nagy-Britannia határai, ahová a hajóikkal el tudnak jutni. Ezt a logikát követve a Székelyföld esetében is meg lehet kockáztatni, hogy - a vendégmunkások utazási céljából következtetve - a régió határai Budapestig érnek, vagy fordítva, Budapest határai (vonzáskörzete) a Keleti-Kárpátok vonaláig. A külföldön megtakarított tőkét otthon fektetik be, többnyire mezőgazdasági gépekbe, a lakossági megtakarításokat banki betétekbe, kisvállalatok létesítésébe és ingatlanépítésekbe. Az ingatlanépítések a városhoz közeli falvakban jelennek meg, ennek következtében jelentős a kitelepedés a rurális térségekbe. A pénz- és részvénypiaci mozgás, a gazdasági társulási hajlam alacsony, mivel a térség tőkehiánnyal küszködik, nem alakulnak részvénytársaságok. Mindezek ellenére azonban 1990 után igen jelentős vállalkozói kedv mutatkozott meg a régióban, hiszen 1999 elejéig 14 907 kereskedelmi társaságot jegyeztek. Miként az országban, úgy ebben a régióban is igen későn indult be a magánosítási folyamat, és még korántsem zárult le, hiszen jelenleg is 210-225 közötti az állami tőkével működő társaságoknak a száma, amelyekből megközelítőleg 100-ban az állam a többségi részvénycsomag tulajdonosa. Ezek nem tartalmazzák a nemzetgazdaság szempontjából fontos ágazatokat, mint energiaipar, kitermelőipar, vasúti szállítás, amelyek teljesen állami tulajdonban levő, önálló egységként működnek. A térségben a kis- és középvállalkozások szintjén a magyarországi tőke dominál, de nagyságrendileg elmaradva a nyugati befektetők tőkéjétől. Ez természetesen a viszonylagos földrajzi közelséggel, a közös nyelvvel és kultúrával magyarázható. A román politikai elit szélsőséges elemei megkongatták a vészharangot, hogy erőteljesen terjeszkedik a magyar tőke Erdélyben, elkezdődött a térség gazdasági visszahódítása. Ez az állítás természetesen nem helytálló, ugyanis a Romániába irányuló magyar befektetések 45%-a Bukarestben jelenik meg. A kezdeti magyar-magyar gazdasági kapcsolatok felemásak voltak, a sikertelenségek elsősorban azzal magyarázhatóak, hogy a partnerek egymástól jelentősen különböző térségben szocializálódtak, így a vállalkozásról eltérő információik voltak. Általában jellemző volt az anyaországbeli vállalkozókra, hogy azok negyedik, ötödik vonalbeli, kalandortermészetű, kísérleti jelleggel befektető egyének voltak. A székelyföldi vállalkozók nem rendelkeztek megfelelő szakmai háttérrel, tapasztalattal, és hajlamosak voltak érzelmi alapon gondolkodni (magyar a magyart nem vágja át). A fenteikkel magyarázható néhány esetben a kölcsönös kiábrándultság, nem beszélve az általános problémákról, amelyek a következők: 346