„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Bacsa Gábor: Határviták Salgótarján térségében (Somoskő és Somoskőújfalu) 1921–1924

ve, hogy a határ a trianoni vonalon maradjon. A Salgótarjántól északra fekvő jelentéktelen terület kivételével alig maradt kilátásunk határaink megjavítására. A következő ülések mindegyike szűkebb és szűkebb térre szorította reményeinket a határkügazítást illetően. Az 1922. január 13-i ülésen minden további lényegbevágó indoklás és a megígért helyszíni szemle teljes mellőzésével - a magyar biztos tiltakozása ellenére - a Duna-szakaszt végleges határul jelölték ki itt is, azzal az érvvel, hogy a Duna által képezett határ megváltoztatása a béke alapelveibe ütközne. A magyar delegáció tevékenységének súlypontja akkor: - a Salgótarjáni Bányavidékre, - a Rozsnyói-medencére, - a Sátoraljaújhely-Csap szakaszra lett helyezve, ahol még lehetőség nyüott bizonyos engedményekre. A salgótarjáni szakasz volt az, amelyre nézve a gyakoribb kiszállások, valamint a részletkérdéseknek a bizottság által való tanulmányozása elejétől fogva remélni engedték, hogy e helyen területi kiigazítást kapunk. Az akkor csehszlovák oldalon fekvő Salgóbánya szénterületének visszacsatolása a békeszerződés szövege szerint is megilletett minket. A magyar delegáció minden erejével azon volt, hogy ezen a szakaszon a szénterület visszacsatolása mellett a helyi viszonyokat is tekintetbe vevő, minél nagyobb területet felölelő javaslat elfogadására bírja a bizottságot.

6 Az 1922. március 22-i ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottság véleménye megoszlik. A francia és olasz biztosok a salgói szénterületnek és Somoskő községnek (utóbbiról - mint említetem - a békeszerződésben nincs szó) Magyarországhoz való visszacsatolása mellett voltak. A salgótarjáni kérdésnek ily módon való elintézése nem lépte túl a bizottság jogait, amennyiben egyetlen, a békeszerződésben névleg megnevezett pontnak az eltolásával sem járt volna. Ezzel szemben az angol és a japán biztosok - a magyar delegáció érvelését magukévá téve - a fenti területen kívül még Somoskőújfalu község egész területének visszacsatolását is óhajtották. A szavazás ily módon megoszlott (3-3), a kérdés eldöntetlen maradt, és ezt a tényt a bizottság elnöke bejelentette a Nagykövetek Tanácsának. A magyar kormány a határbiztost Párizsba küldte, így törekedett a mértékadó köröket kedvezőbb megoldás elfogadására bírni. A Nagykövetek Tanácsa kitért a döntés elől, melyre különösen a fennálló utasítások szerint nem is volt joga, és írásbeli válaszában két megoldást ajánlott: vagy megegyezést a két érdekelt állam között, vagy felterjesztést a Népszövetséghez. A megegyezési tárgyalások nem vezettek eredményre, annak ellenére sem, hogy a magyarok szerényebb kívánságokkal álltak elő: Somosújfalu község házai és a vasútállomás csehszlovák területen maradhattak volna. A kiegyenlítő tárgyalások meghiúsulása folytán a kérdést a Népszövetség elé kellett volna vinni, a bizottság azonban magáévá tette a csehszlovák biztos kérését, hogy azt döntőbíróság elé terjesszék. Az elnök tehát újból felterjesztette a Nagykövetek Tanácsához, mely tudniillik a csehszlovák állam kívánsága szerint döntőbíró 6 HL I. 49 (A magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának iratai), 1. d., 1132/C/1922. 228