„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Marián Hronský: A második demarkációs vonal, valamint az 1919. június 12-ei szlovák–magyar végleges határ a cseh–szlovák javaslatok és követelések tükrében

hadsereg 1919. április 16-án váratlanul megszállta a Tisza vidékét,

29 a felelős cseh-szlovák politikusok idegessé váltak, és 1919. április 27-én Klofác kiadta a parancsot az előrenyomulásra. 1919. május 7-én a nemzetgyűlés védelmi bizottsága előtt erről így szólt: „Saját kezdeményezésünkre cselekedtünk, az antant parancsnokság parancsa nélkül, de különben a románokkal egyetértésben."

30 Ezzel elkezdődött a Cseh-Szlovák Köztársaság és a Magyar Tanácsköztársaság közti katonai konfliktus is. A cseh-szlovák egységek előrenyomulása a második demarkációs vonalra azonban kudarccal végződött, amely a Salgótarján körüli sikertelen harcokkal kezdődött, majd Miskolc elvesztésével folytatódott. 1919. május 27-ig az összes cseh-szlovák egységet vissza kellett vonni a kiindulási állásokba, amelyekből egy hónappal korábban elkezdték az előrenyomulást. Következett a magyar Vörös Hadsereg északi offenzívája Szlovákia ellen, a cseh-szlovák hadsereg visszavonulása, olasz parancsnokságának kicserélése franciára, Pellé tábornok lázas diplomáciai aktivitása és az antant ultimativ jegyzékeinek sora.

31 A katonai kudarc nemzetközi téren is jelentős kárt okozott a Cseh-Szlovák Köztársaság tekintélyének. Sőt, Kun Béla június 9-én elküldte válaszát Clemenceau június 7-ei jegyzékére, amelyben a Cseh-Szlovák Köztársaságot, Romániát és Jugoszláviát az antanthatalmak tekintélyével való visszaéléssel vádolta meg. Karel Kramáft, Eduar Benest és Ion Bratianut berendelték az antant Legfelsőbb Tanácsa elé, ahol Wilson elnök és Lloyd George a közép-európai erőszakos események okozását vetette a szemükre. Wilson hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni az ideiglenes demarkációs vonalakat, és meg kell állapítani a végleges határt. A Cseh-Szlovák Köztársaság esetében a Legfelsőbb Tanács elfogadta a cseh-szlovák ügyek bizottságának ajánlását, amit a Központi Területi Bizottság 1919. március 25-én hagyott jóvá. Az adott pillanatban és az adott fórumon semmi remény nem volt a cseh-szlovák követelések megvalósulására, amelyek a Csata-Kalonda-Losonc vasútvonal középső szakaszának kis korrekcióját, valanúnt a pozsonyi hídfőt érintették.

32 1919. június 12-én a Legfelsőbb Tanács megállapította a Szlovákia és Magyarország közötti végleges határt. Azután következett a Clemenceau által jegyzett úgynevezett második ultimátum, amit táviratilag küldött meg az 1919. június 14-ről 15-re virradó éjszakai órákban. A memorandum - amelynek része volt a Magyarországgal közös határok kijelölése - hangsúlyozta, hogy ezek a határok véglegesek és semmi esetben nem fognak megváltozni a jelenlegi megszállás után. Az antant követelte azt is, hogy Magyarország, a Cseh-Szlovák Köztársaság és Románia fegyveres erői azonnal szüntessék be az ellenségeskedést. A magyar kormányt felszólította, hogy csapatai (június 14-től számított) 29 A román offenzívához lásd Eördögh István tanulmányát a kötetben. 30 HL, Prága, Honvédelmi Minisztérium, Elnökség, 1919, 9. d., 3/2. sz. 31 Erről részletesebben lásd Hronsky, Marián: Priebeh vojenského konfliktu CSR s Madarskom roku 1919. Historicky casopis, (41. évf.) 1993/5-6., 583-621. 32 Ferencuhová, B.: Talianska afrancúzska vojenská tnisia na Slovensku a ceskoslovensko-mad'arsky konflikt v rokoch 1918-1919. In: Deák, Ladislav (zostavil): Slovensko a Mad'arsko v rokoch 1918-1920 (Zborník referátov z konferencie v Michalovciaeh 14. 5. - 15. 6. 1994). Matica Slovenská, 1993, 144-145. - A vasút szerepéről a határvonal megállapításában lásd Majdan János írását is. 197