„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Marián Hronský: A második demarkációs vonal, valamint az 1919. június 12-ei szlovák–magyar végleges határ a cseh–szlovák javaslatok és követelések tükrében

választotta, a keleti részen pedig inkább a minimumhoz közeledett.

14 A maga módján paradox volt, hogy éppen a keleti részen, és csak itt, többszöri tárgyalások után, végül is a békekonferencia végső határként a követelések maximum változatát ismerte el, amikor számításba vette a közlekedési adottságokat és azokat a szükségleteket, amelyek Kárpátalja odacsatolásával és a cseh-szlovák - román közös határral függtek össze. Az 1919. júniusi, Szlovákia és Magyarország közötti végleges határ többi részén a cseh-szlovák fél maximális követelései nem valósultak meg. Bizonyos mértékig kivételt képez a pozsonyi hídfő, amelyről azonban Burgenland kérdésével kapcsolatban döntöttek. Megszállásának lehetséges kiterjesztéséről Párizsból 1919. augusztus 11-én érkezett hír.

15 De mint Benes még 1919. július 12-én írta Masaryk elnöknek: „A konferencia mai ülésén nekünk ítélték a pozsonyi hídfőt a Cmuntnál és a Valcsicánál tett kis engedmények kompenzációjaként. A Morava jobb partját át kellett engedni, másképp nem szerezhettük volna meg a hídfőt."

16 Vitathatatlan, hogy a párizsi béketárgyalások kezdetén a Cseh-Szlovák Köztársaság viszonylag jó pozícióval rendelkezett, területi követeléseinél a legmagasabb francia politikai és katonai körök támogatására támaszkodhatott, amely ugyanakkor nem volt korlátlan. Magyarországgal ellentétben Csehszlovákiát a győztes antant a szövetséges államok között ismerte el, amelyek szóban és írásban benyújthatták előterjesztéseiket és kérelmeiket, sőt szükség szerint ki is egészíthették konkrét indokokkal. Az első három állam között volt, amikor 1919. február 5-én követeléseivel és előterjesztéseivel a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa elé lépett. Annak ellenére, hogy Magyarország a békekonferencián igyekezett elérni, hogy Szlovákia mint egység vita tárgyát képezze, Párizsban nem is tárgyaltak hovatartozásáról. Erről véglegesen éppen a Legfelsőbb Tanács 1919. február 5-ei, már említett ülése döntött. Sőt, NagyBritannia nevében Lloyd George is azt a nézetet fejezte ki, „hogy a Szlovákiára vonatkozó cseh igények tekintetében nincs semmi kétség".

17 A békekonferencia főleg a Magyarország és Cseh-Szlovákia közti határok megállapításával foglalkozott. Az üyen irányú előterjesztés kidolgozásának feladatával a csehszlovák ügyek 1919. február 27-én felállított területi bizottságát bízták meg, melynek tagjai csak az antant nagyhatalmak képviselői voltak. Összességében tízszer ültek össze, utoljára 1919. május 5-én. A különböző bizottságok és albizottságok szakértői és tanácsadói között egyetemi professzorokat és tudósokat találhatunk, s a megtárgyalt anyagok az antant képviselőinek a közép-európai problematikáról való viszonylagos jól informáltságát tanúsítják. Ennek - az antant legmagasabb köreinek kívánságával összhangban - már a háború alatt figyelmet szenteltek. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy a békekonferencia ülésezésének ebben az első szakaszában - ami eredetileg 14 Lásd Raschhofer, Hermann (szerk.): i. m. 158-159., 204-205. és a 9-11. sz. térképmellékletek. 15 HL, Prága, Francia katonai misszió (a továbbiakban FKM), 4. d., IH. osztály, 4. cs., 79-80. sz. 16 Solle, Z.: Masaryk a Benes ve svych dopisech z doby parízskych mírovych jednání v roce 1919. Cást druhá. Dopisy, Praha 1994, 302. 17 Grébert, A. L.: „Vetká Morava" ako politicky argument ceskej a mad'arskej delegácie pocas rokovánína mierovej konferenciiv Parízir. 1919/1920, Most, (XLIII. évf.) 1998/3-4., 43. 194