„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Szarka László: A szlovák autonómia alternatívája 1918 őszén

kívül semmi tartós ellenszolgáltatást, politikai ígéretet nem tudtak elérni a szlovák küldöttségtől. A két provizórikus határvonal csekélyke értékét pedig már a december 23-i Vix-jegyzék is szertefoszlatta. Mindenesetre annyi bizonyosnak látszik, hogy a Benes és az egész masaryki emigráció által szorgalmazott Duna-Ipoly határvonallal szemben a szlovák küldöttség könnyebben állt rá az etnikai válaszvonallal azonos határkijelölésre, mint ahogy az is bizonyosra vehető, hogy a trianoni határoknak kizárólag a csehszlovák államalapítás kontextusában lehetett realitása. Hodza dezavuálásának okaiban ma már kialakult a konszenzus: Benes" határozott és eredményes fellépése Pichon francia külügyminiszternél, Hodza nyíltan vállalt hatásköri túllépései, a turócszentmártoni küldöttség bevonása a tárgyalásokba mélységes aggodalommal tölthették el a prágai kormányt és a csehszlovák parlament szlovák klubjának tagjait. Dezavuálásának tehát nyomós okai voltak, de mégsem hívták vissza Hodzát, hiszen Vixszel kialakított meghitt viszonyára, a magyar kormányzati körök beható ismeretére, még inkább román és jugoszláv kapcsolataira Prágának a békekonferencia előtti és kezdeti szakaszában igen nagy szüksége volt. A szlovák autonómia Trianon előtti történetéhez még két fontos esemény tartozik. A Berinkey-kormány a rutén és a német néptörvények mintájára 1919 márciusának elején elfogadta a XXX. számú néptörvényt Tótország-Slovenská Krajina önkormányzatáról. A néptörvénynek a népköztársaság megszűnte, majd az áprilisban kirobbant csehszlovák-magyar háborúskodás miatt semmilyen gyakorlati következménye sem lehetett, mi több, a magyar békeelőkészületekben is elfeledkezni látszottak róla. Erről tanúskodik, hogy 1920 januárjában a magyar kormány új szlovák autonómia-tervezetet dolgozott ki arra az esetre, ha Apponyiéknak a békekonferencián sikerült volna kiharcolniuk a népszavazás lehetőségét. A szlovák autonómia igényének realitását Andrej Hlinka párizsi akciója bizonyítja talán a leginkább. 1919 augusztusában Andrej Hlinka szlovák néppárti politikus FrantiSek Jehlicka kezdeményezésére Varsón és Románián, Milánón keresztül Párizsba utazott, és megpróbálta eljuttatni azt a memorandumot, amelyet öt társával közösen, de a Szlovák Néppárt vezetésével sem egyeztetve dolgozott ki Szlovákiának Csehszlovákián belüli autonómiájáról. A memorandumot ugyan nem tudták személyesen eljuttatni a nagyhatalmak képviselőihez, de a lengyel és a magyar békeküldöttség közvetítésével mégis minden érintett és érdekelt tárgyalóküldöttség megkapta. Hlinkáék Szlovákiának a kárpátaljaihoz hasonló, a csehszlovák kormány által aláírt kisebbségvédelmi szerződésben a nagyhatalmak által garantált autonómia-ígéretet követeltek. Szlovákia önkormányzati jogainak biztosítása érdekében népszavazás kiírását kérték, mondván, a szlovákok csak akkor tudják helyüket megtalálni Csehszlovákián belül, ha saját sorsukról ők maguk dönthetnek. A szlovák kérdéssel kapcsolatos magyar békejegyzék mellékletében nyilvánvalóan éppen a népszavazás szorgalmazása miatt kapott helyet Hlinkáék memoranduma, hiszen a ma179