„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Romsics Ignác: Az I. világháború alatti cseh–szlovák határelképzelések és a békekonferencia vitái a csehszlovák–magyar határról
„kétmillió magyar kerül" - összegezte véleményét. A franciák - Pichon külügyminiszter, Tardieu és Laroche - minden esetben és a leghatározottabban a bizottsági álláspontot védték, miközben Balfour brit és Sidney Sonnino olasz külügyminiszter hallgattak vagy kerülték az állásfoglalást. Azok után, hogy Lloyd George, Smuts és Lord Hardinge is a területi bizottságok, konkrétan a csehszlovák bizottság döntéseinek felülvizsgálatára tettek javaslatot, Balfour hallgatását, illetve passzivitását csak egyféleképpen magyarázhatjuk: a brit delegáción belüli vitában nem miniszterelnökével és annak híveivel, hanem saját minisztériumának a szakértőivel, illetve területileg illetékes referenseivel értett egyet. A brit kormányköröknek ez a magyar határokkal kapcsolatos belső vitája a továbbiakban is megmaradt, sőt 1919 őszétől 1921 tavaszáig, amikor a békeszerződést a brit parlament ratifikálta, több alkalommal felszínre is tört. A Foreign Office ezekben a vitákban kivétel nélkül mindig Magyarországgal szemben és szomszédai mellett foglalt állást. A brit külügyminiszternek az egész vitában egyetlen érdemi észrevétele volt: a ruszinok Csehszlovákián belüli autonómiájának kívánatosságára hívta fel a figyelmet. Ezzel elvileg a többi külügyminiszter is egyetértett, és így végül úgy döntöttek, hogy felkérik a csehszlovák bizottságot, tegyen javaslatot Ruténföld eljövendő státusára és a csehszlovák állammal való kapcsolatára. Az autonómia-terv rövidesen el is készült, s része lett az 1919. szeptember 10-én Csehszlovákiával kötött szerződésnek. Ennek szelleme a Jászi-féle magyar nemzetiségi minisztérium szakértői által kidolgozott s 1918 végén ki is adott ruszka-krajnai néptörvénynek felelt meg. A rutének - legalábbis papíron, mert a törvényt 1938-ig csak részben hajtották végre - külön tartományi gyűléssel és a tartományi gyűlésnek felelős, ám Prága által kinevezett kormányzóval rendelkeztek. 26 A békekonferencia legfelsőbb szerve, a Tízek Tanácsa május 12-én fogadta el - vita nélkül - a magyar határokra vonatkozó javaslatokat. E döntés ellenére a magyar-csehszlovák határ ügye 1919 júniusában ismét reflektorfénybe került. Ezt a két ország közötti fegyveres konfliktus idézte elő, amit a békekonferencia lehetőleg „békésen", vagyis saját fegyveres erő bevetése nélkül kívánt rendezni. A Négyek Tanácsa június 9-én és 10-én vitatta meg az ügyet. A 10-i ülésre a csehszlovák és a román kormány képviselői is meghívást kaptak. A tárgyalásokat eleinte a kialakult helyzetért való felelősség egymásra hárítása jellemezte. Wilson és Lloyd George szemrehányásokban részesítette a román és csehszlovák minisztereket a demarkációs vonalak átlépése miatt. Utóbbiak viszont azt hangsúlyozták, hogy a felelősség részben a békekonferenciáé, részben a magyaroké, akik határincidenseket provokáltak. Kramar egyenesen azt állította, hogy „Nincs tudomása, hogy a csehszlovák hadsereg átlépte volna a demarkációs vonalat, s ugyanígy nem tud semmiféle támadó hadmozdulatról". 27 A román és a csehszlovák megbízottak azt is a békekonferencia szemére hányták, hogy nem ismerik a végleges határokat, s így nem tudhatják, hogy mely területeket szálltak meg jogszerűen, s melyeket jogszerűtlenül. Wilson, Lloyd George, Clemenceau és Orlando ezt követően né26 Magyar történeti szöveggyűjtemény... i. m. I. kötet. 97-103. 27 Sorsdöntések, i. m. 144-145. 168
