Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

A Balassagyarmati Nemzeti Tanács és Rákóczy kormánybiztos küzdelme a politikai hatalomért (1918. november – 1919. január)

vényhatósági bizottsági tag köszöntötte az új időket és az új időkben működni hivatott lelkes férfiakat.

63 gább véráldozatok fejében az okosság, a belátás, a megértés útjára térnek, a nemzeti gondolatot szorongató páncélt összetörik és az élni, boldogulni akaró nemzet előtt a fejlődés útját egyengetik. - Sajnos várakozásainkban csalódtunk. Ha itt-ott megnyilatkozott is a megértésnek vigasztaló jele, végeredményben a vaspáncél összetörésére nem vállalkoztak. Meggyőződésem szerint csak azért, mert azt hitték Bécsben, hogy ez a vaspáncél megtörhetetlen. Ámde az évezredes nemzet lelke erősebb volt és az október 31 -i rianással egyszerre lerázta magáról mindazt a páncélt, ami négy évszázadon keresztül szorongatta, szabad fejlődését visszaszorította. Nem tagadom, Tekintetes Törvényhatóság, a felszabadult nemzet rianásának hangja félelmetes volt. De amíg a felszabadult nemzet az újjászülető Magyarország örömkiáltásának hitte, addig a szomszéd, irányunkban ellenséges országok ezer éves magyar népünk halódó jajszavának gondolták, s ezért kapzsi mohósággal siettek határainkon keresztül, hogy a szerintük haladó nemzetet utolsó kincseiből is kifosszák. Mi ijedten, csüggedten, sokan még Isten igazságosságába vetett hitükben is meginogva nézzük elleneinknek ezt a minden népjogot lábbal tapodó, alattomos támadását. Pedig erre nemzetünk évezredes tanulsága szerint most még nincsen ok. Mert ha megértjük a kor hívó szavát, ha kerüljük az ősi magyar átkot és nem azt keressük készakarva, ami szétválaszt, hanem azt, ami összetart minket; ha a különböző társadalmi osztályok nem a gyűlölködés és lenézés útján járnak, hanem kölcsönös megértéssel és megbecsüléssel nemzetünk szociális átalakításának nemes munkájára vállalkoznak; ha senki sem áll félre, de mindnyájan dolgozni fogunk, akkor hittel, bizalommal tekinthetünk minden megalázás, letiprás dacára is nemzetünk jövő fejlődésére. A főispán-kormánybiztos úr komoly, férfias szóval jelentette ki, hogy működésének alapelve lesz nemcsak az erőket felekezeti és politikai különbség nélkül egyesíteni szabad magyar hazánk és a benne lévő népek javának előmozdítására, hanem megköveteli azt is, hogy mindenki a maga helyén megtegye kötelességét. Ámde ő csak egy ember, egy akarat. Éppen ezért engedje meg nekem a Tekintetes Törvényhatóság, hogy Nógrád vármegye közönsége nevében a főispán úr szavaira viszonzásképpen azt az ígéretet tehessem, hogy e nehéz időkben valamennyien párt- és felekezeti különbség nélkül mellé állunk, kiküszöböljük a szétválasztó gondolatokat, s egy szívvel-lélekkel, egy akarattal támogatjuk őt nehéz feladatának teljesítésében. Egyikünk se lesz tétlen. Oda fogunk hatni, hogy mindenki a maga helyén, iparos a műhelyében, kereskedő a boltjában, a munkás a gyárban, kis- és nagybirtokos a gazdaságában, tanár és tanító az iskolában, pap a szószéken, hivatalnok az irodában nemes vetélkedéssel teljesítse kötelességét. Ez a részünkről hangoztatott erős ígéret legyen válaszunk a főispán úr komoly kijelentéseire. Es meg vagyok lelkemben győződve, hogy ha a főispán úr kijelentése, valamint a mi ígéreteink nemcsak itt közöttünk, hanem a ma még kirekesztettnek gondolt demokratikus néposztályok között is valóra válnak, és ha magyar hazánk vármegyéinek többsége e munkára egyesül, akkor ellenségeink is mihamarább meg fogják tudni, hogy az október 31-i nagy rianás hangja nem egy halódó nemzet utolsó panaszkiáltása volt, hanem egy élni, boldogulni, előrehaladni akaró ország örömujjongása. Éljen a haza! Éljen a főispán-kormánybiztos!" (NH. 1918. dec. 1. A kormánybiztos beiktatása.) 63 A Nógrádi Hírlap tudósítása szerint „Laszkáry Gyula üdvözölte a kormánybiztost, rámutatván a 400 éves osztrák járomra, a dinasztia rossz mostohaapai szerepére, a népszellem győzelmére. Ma csak egy becsület van, a munkáé. Ha valaki dolgozni akar, 65