Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

IX. Halottak-sebesültek A csehkiverés nyomán könnyek fakadtak a szemekben. Ezek a könnyek elsősor­ban a gyásznak, a fájdalomnak könnyei voltak. Vér borította a magyar földet, s új fakereszteket emeltek a sírok ormán ott künn: a temetőben. A vasutasok két halottjukat siratták. Az egyik: Rózsa András kalauz, aki fejlö­véssel került a kórházba, s röviddel sebesülése után meghalt. A másik: Petrovics József mozdonyfűtő, aki a támadás hajnalán fegyvertelenül jött át a síneken, s észrevette, hogy a csehek kitolattak egy szerelvényt a fűtőházból, hogy azon el­meneküljenek. A sikertelen kísérlet után a gazdátlan szerelvényt Petrovics vissza akarta vinni a fűtőházba, s ezen munkája közben érte a halálos golyó. Haslövést kapott, ki tudja, nem éppen magyar golyó oltotta-e ki életét? Rövid haláltusa után meghalt. A polgárságnak négy halottja van. Havaj József, akit az egyik Ulcs lőtt le, Hrubecz Márton és Vancsó József, akiket cirkálásuk közben a temetők táján ért halálos golyó. Végül Weisz Sándor, aki, amikor kissé elcsendesült a tüzelés, fel­ült kocsijára, hogy üzleti dolgaiban Szügybe menjen, 384 mire a laktanya elé ért, a csehek sortüzet bocsátottak rá. Még annyi ereje volt, hogy kocsijával megfor­dult, őt magát a legközelebbi kapu alá vitték, ide hívták dr. Bogdán Aladár or­vost is. Lovai pedig a gazdátlan kocsit még az evangélikus templomig elhúzták, ott egyik lova összerogyott, mert ezt is golyó érte. Weisz Sándor nyaklövést ka­pott. Halálának részben maga is oka, nem szólva vigyázatlanságáról, mert nem akart a kórházban maradni, hazament, s otthoni kezelésben infekciót kapott. Se­besülése után kb. egy hétre meghalt. A katonaság halottai. Nagy József szakaszvezető, aki az állomáson vívott harcokban haslövést ka­pott, Dancsok Ferenc tizedes, ugyancsak az állomáson kapott halálos golyót. Vi­rág János őrvezető, aki a laktanyánál, s Czakó Balázs közvitéz, aki ugyancsak a laktanyánál kapott haslövést. Czakó Balázs volt a laktanyánál az első súlyosan sebesült. Lauka revolvere terítette le. Utolsó szavai hazánk aranykönyvére kí­vánkoznak: Nagyon szeretem szüleimet, de még jobban hazámat, szívesen ha­lok meg érte! A katonaság halottai valamennyien 38-asok. A csehek halottai. Lauka Gusztáv főhadnagy, aki már a kora reggeli órákban elesett egy Molli­náry szakaszvezető golyójától találva. Rajta kívül a visszaemlékezések szerint még heten estek el. Név szerint: Sisner József vasúti mérnök, Ohloman Gusztáv, Pious Ferenc, 29-én; a kórházba szállított sebesültek közül Csakovszky Mátyás és Zerzivi Ferenc 31-én; egy ismeretlen nevű cseh katona - a kavicsbányánál ­(ezt elvitték magukkal a csehek) és Havel Stanislaus - aki a vágóhídnál sebesült meg - de még annyi ereje volt, hogy Dejtárig elvánszorgott, s ott elvérzés követ­keztében meghalt. Ez utóbbi Dej táron van eltemetve, a többiek Balassagyarma­384 A Sulacsik által írtaknak ellentmond a NH. 1919. febr. 16-i írása, melyet a 111. sz. do­kumentumnál idézünk! 384

Next

/
Oldalképek
Tartalom