Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
elérte az emeletet, tüzet szüntettem egy percre. Ezen szünetben a volt szügyi útnál egy civil és egy vasutas szaladt el puskám előtt a kapuhoz és ott valamit bekiáltottak, aztán gyorsan visszafordulva távoztak. Kiabálásukból csak a „tartalék" szót hallottam. Ezen kiabálás után a csehek ellentámadásba mentek át, s láttam, hogy katonáink jönnek kifelé a kapun. Egy teljes hevedert lőttem rövid szünetekkel az emeletre. Ekkor ért az ellenség tüze. Köpenyemet négy helyen érte a lövés, s amikor azon fáradoztam, hogy puskámat a tűzből kivegyem, egy, a temető felé szaladó vasutas lövéstől találva úgy esett rám, hogy teljesen eltakart. A tűz erősebb lett, nem maradhattam. A sebesült vasutast a legközelebbi kapuhoz vittem, azt nyitva találva bementem, ott három hölgy megrémülve fogadott. A sebesültet otthagyva a palánkhoz ugrottam, amellett kúszva mentem a géppuskáért. Csak öt lépésre tudtam megközelíteni. Onnan visszacsúsztam az István út sarkára, ott kb. három-négy méter hosszú dróthuzalt találtam, gondoltam, majd ezzel a géppuskát behúzom a palánkhoz. Háromszor is próbáltam, nem sikerült. Elcsüggedve mentem visszafelé, miközben zörgést és lépéseket hallottam az elhagyott géppuska felől. Mihalik hadnagy - nem tudom honnan jött - behúzta a géppuskát a kapu alá, s ott ő is eltűnt." így szól az írás. Ezt a géppuskát a Krutsch-féle pékműhelyben rejtették el, s itt találták meg másnap egy kemencében, s ugyanezen géppuskával 30-án reggel Vizy százados Tóth hadnagy parancsnoksága alatt Dejtárra küldte ki Szabó zászlóst is, aki raismert a fegyverre, mert előzőleg megjelölte. Az a katonaság, amely a laktanya alatti árokban helyezkedett el, itt sem maradhatott sokáig, hátrább kellett vonulnia a vasúti töltés melletti árokba. Ekkor jött a hír, hogy a város többi pontján sikerrel járt a támadás, sőt a vasúti állomásnál elfogott hat cseh katonát és vasutast is idehozták; Bajatz elhatározta, hogy parlamentert küld a csehekhez, hogy adják meg magukat. Kiválasztotta az egyik cseh vasutast, akinek megmondta üzenetét azzal a figyelmeztetéssel, hogy lelöveti társát, ha nem jön vissza. Ez a parlamenter kétszer is bement a laktanyába, s mire másodszor visszajött, a csehek fehér lepedőt lengettek az egyik ablakban. Nagyon természetesen, a magyar katonaság azt hitte, hogy ez a megadás jele, s felugrált az árokból, s nagy örömriadallal [Sic!] rohant a laktanya felé. Ez volt a hiba. Dacára annak, hogy tisztjeik már előre óvták őket ettől a rohamtól, amelyet a csehek félreérthettek, mégsem vártak türelemmel, s ennek a rohamnak az lett a következménye, hogy a csehek sortüzet bocsátottak katonáinkra. Ekkor történt a legtöbb és legsúlyosabb sebesülés. Ekkor sebesült meg nagyon súlyosan Emődi Sándor zászlós is, aki a 16-osok egyik legvitézebb tisztje volt. A váratlan tüzelés, a sok sebesülés annyira demoralizálta a már egyébként is megtizedelt legénységet, amely a rendkívüli hidegben valósággal didergett, hogy hiábavaló volt minden biztatás, nem lehetett beléjük lelket verni, s megindult és egyre fokozódott a Szügy felé való lassú, majd rendetlen visszavonulás. Hihetetlen izgalmas órák voltak ezek. Nem csoda, hogy ez a legénység elvesztette lelki egyensúlyát, amikor már jóval előbb Szabó zászlós géppuskatüzet cseh ellentámadásnak vélte, s jórészt emiatt rohant ki a kapun. 370
