Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
Hahne Károly a vasútállomást nem hagyta el, egyrészt, mert további parancsot ne kapott, másrészt mert a laktanyából gyilkos tüzelés folyt az állomás felé. A főcsoporttal ő is visszavonult Szügy felé... A vasutasok feladata az volt, hogy a sínek mentén előhaladva szállják meg a kővári hidat, s onnan biztosítsák a támadást. Az állomást elhagyva, csoportokra oszolva mentek a kővári híd irányába, s nem messze az állomástól csehekre bukkantak. Összeütköztek velük. [Az] egyik csoport (Skribák, Rózsa, Boné, Kroffinger, vitéz Havasi stb.) nagyobb cseh csoportot támadott meg, de hátrálni volt kénytelen, bár egy csehet lelőttek, egyet pedig elfogtak. A csehek nem merték őket követni, hanem Kővár irányába visszavonultak. így a vasutascsoport nem jutott el a kővári hídig, hanem visszahúzódott az állomásra, s amikor katonaságunk visszavonult, megszállta azt. A laktanya felé ők sem tudtak előnyomulni, mint ahogy Hahne hadnagy sem tudott a laktanya felé kitörni a csehek gyilkos gépfegyvertüze miatt. A vasutasok közül páran a katonasághoz csatlakoztak mint kalauzok, ezek is dicséretes módon viselkedtek. Nem egy közülük meg is sebesült. Amikor az előbb említett vasutascsoport a nagyobb cseh erő elől kénytelen volt visszavonulni, bátorságának mégis méltó tanújelét adta. Kroffinger Fülöp valósággal birokra kelt egy cseh katonával, s már-már alul maradt, amikor Skribák mozdonyvezető lelőtte az ellenséget. Rózsa András egymaga fogott el egy csehet, lefegyverezte, s ekkor csatákhoz nem illő, komikusan kedves jelenet játszódott le az állomás közelében. Rózsa András, aki már előzőleg megfogadta, hogy megesketi a cseheket, hogy Magyarország területére még egyszer nem teszik lábukat, s már erre készülve feszületet vitt magával, az elfogott csehet letérdeltette a sínek közé, mindkét kezébe egy-egy gyertyát adott, majd elővette a feszületet, s másik kezében pedig a csehtől elvett revolvert forgatta fenyegető módon. A cseh megrémülve mondta a kemény vasutas után a még keményebb magyar szavakat, s amint eltévesztette az „eskü" szövegét, a vasutas alaposan rávert a revolverrel. Amikor aztán vége volt ennek a furcsa „eskü"-nek, a megnyomorított ember boldogan menekült, Rózsa pedig még boldogabban ment tovább, hogy keressen egy másikat, akit a maga módján „megeskethessen". A Bajatz-csoport két szakasza a géppuskával megkerülve az állomást, hátulról igyekezett a laktanya felé. A második szakasz egy raja a Szondi utcában levő „cédulaház" cseh őrségére tört rá. A sötétben azonban a katonák nem figyelték meg a vasutas intését, s egy másik házra támadtak, a Vass-féle házba lőtt be az egész raj, s mire megértették derék Mollináryaink, hogy tévedtek, akkorra a cseh őrség a cédulaházból már megszökött. Valószínűleg ezekkel ütköztek össze a vasutasok. Ez a csoport akadálytalanul ért a laktanya hátsó bejáratához, a sövénykerítéshez, amelynek léc ajtaját erősen bedrótozva találta. Ennek szabaddá tétele késleltette a támadást megindító kürt jelzését. Amikor a kürtjel felhangzott (a kürtöt Juhász tiszthelyettes fújta, s tévedés az, hogy végig sem tudta fújni a riadójelet, mert a csehek lelőtték, hanem az az igazság, hogy még végig sem fújta a kürtjelet, a csehek máris sortűzzel fogadták katonáink[at] a roham pülanatá367
