Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

Ez a nyugalom azonban a vihar előtti csend volt csupán. Mintha Lauka maga is érezte volna ezt a feszült atmoszférát. Különben mi oka lett volna annak a parancsának, amelyet január 25-én adott Hofbauer Gusztáv MÁV távirda-felvigyázónak, hogy Aszód felél a távíró- és telefonvezetéket a nyílt pályán a védjelzőknél vágja el? Hofbauer az állomási irodában a távirdaasztalban el is szakította a vezetéket, de csak úgy, hogy azt rövid idő alatt helyreállíthatta, de a vonalon, künn, nem rongálta meg. Lauka helyettese, Vyslonzil hadnagy őt is megfenyegette, de az ellenőrzést elmulasztotta. Ennek köszönhető, hogy január 29-én Aszódon át Budapesttel érintkezni lehetett. Hofbauer egyébként még szerepel históriánkban. A „nyugalom" különösen a vasutasság életére nem illett. Még végezték szolgálatukat, de már fogcsikorgatva. A csehek elcsapták a magyar állomásfőnököt, Róth Józsefet, s az volt a tervük, hogy a többi vasutast is elcsapják, de nem tudtak megfelelő embert hozni magukkal, s Losoncról is csak pár raktárnokot (amint ők mondták: mérnököt) és raktári munkást, meg egy állomásfőnököt hoztak. Az új állomásfőnök magyarul nem tudott, dolgához nem értett, egyik mérnökével együtt nagy árat fizetett kéthetes balassagyarmati uraskodásáért. De ne vágjunk elébe a dolgoknak. Mivelhogy a csehek vonatkísérő személyzetet, forgalmi szolgálatra alkalmas egyéneket, műszaki személyzetet nem hoztak, szükségük volt tehát a magyar vasutasra, mozdonyvezetőre és fűtőkre. Ezek azonban látván, hogy az új főnök parancsol, s hogy gorombán bánik velük, egyre ritkábban jelentek meg szolgálatban. A csehek retorzióval éltek, s nem egy vasutas komoly helyzetbe is került. Egyik esetben Wernke vasúti mérnök tót nyelvi tudása, más esetekben szerencsésen összejátszódó körülmények mentették meg nem egy vasutasunkat a botozástól. (PL január 28-án is elfogtak két vasutast, s ekkor történt a vonatkisiklás. Ennek zűrzavarában sikerült nekik őreiktől megszökni.) ímmel-ámmal, mégiscsak ők végezték a szolgálatot. Még 29-én éjjel is a mi embereink teljesítettek szolgálatot. Ezek majdhogynem életveszélyben is voltak, mivel közülök egyik félelmében az asztalok körül bujkált, majd beszaladt a pénztárba, mire az egyik magyar katona utána lőtt... Nagyon vigyáztak vasutasainkra a csehek. Erezték, hogy veszedelmes, nem mindennapi ellenféllel állanak szemben. A polgárság többi része meg csak várt. Csak akkor szorultak ökölbe a kezek, amikor itt is, ott is feltűnt egy-egy tollas kalapú légionárius. Ezen szorongó hangulatban jöttek a csehek további előnyomulásának hírei. Balassagyarmattal egy időben kezükre jutott Szécsény vasútállomása, Rapp, Litke, Nógrádszakái, Őrhalom - valamennyi Ipoly bal parti község. Hogy ők átlépték az Ipoly vonalát, saját szempontjukból nagyon is érthető, hiszen így birtokukban volt a vasútvonal Losonctól egészen Ipolyságig. Szécsénybe nem mertek behatolni, mert Fölkér József parancsnoksága alatt álló negyven főnyi nemzetőr megakadályozta abban, hogy a városba bevonuljanak. Eleinte elég volt távoltartásukra annyi is, hogy Fölkér megállt a Szentlélekpataknál, s a felfelé igyekvő cseh járőrnek „nem"-et intett kezével, mire az szépen visszafordult. Később már itt is megdördültek a puskák. 353