Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

Lám, mennyire féltek ettől a fegyverkezéstől! Pedig szükségtelen volt a félelem, mert nem a város ellen történt a fehér gárda megszervezése, hanem a város érdekében. A cseh martalóc csapatok ellen. 1919. január 3-án megjelent a nemzeti tanács előtt Pongrácz György és Huszár Aladár, valamint Bilnitzer százados, s kijelentették, hogy a fegyverkezés a cseh martalóc csapatok ellen irányult. Ez az igazság. Nem is szükséges ennek a fegyverkezésnek különösebb jelentőséget tulajdonítani, de a gondolkodó embernek ma is szöget üt a fejébe az a tény, hogy a vörös gárda vezetősége milyen hamar megijedt és látott rémképeket, s hogy mennyire féltette a város nyugalmát azoktól, akiktől ezt sohasem kellett félteni, hiszen vallásosak, keresztények és urak volt. A városban egyébként is erkölcsi komolyságot teremtett az ötven főnyi fehér gárda. Szükség is volt erre, mivel egyre vörösebb szellők fújdogáltak már itt is. Egyre több szakszervezet alakult, párthelyiségek létesültek, mind több és több ember gomblyukában tűnt fel a „kalapácsos ember" és a „vörös rongy". A köztisztviselők még helyükön voltak, az üzemek, a vasút, a posta még a régi, de már az új idők jeleként az ősi megyeházán kormánybiztos székelt, aki bármennyire izzó magyarérzésű ember volt is, mégis pacifista kormánya köztársasági szellemében volt kénytelen intézkedni. Intézkedésre pedig bőven volt alkalom. Sok hadiárva volt ellátatlan, sok volt cipő és ruha nélkül. A kereskedelmi miniszter 25 fiú- és 24 íeányruhát utalt ki, ennek ellenértékét, 2159 koronát, gyűjtés útján kellett előteremteni. A városban nem volt megfelelő mennyiségű élelmiszer: zsír, liszt, dohány... Amikor pedig a spanyoljárvány szedte áldozatait, a legfontosabb szer a rum lett, ha lett volna. Itt a lakáshivatalt kellett felállítani, hadisegély ügyben pedig rengeteg tennivaló volt. A Nógrádi Hírlap egykorú lapjait nézegetve, világosan látszik, hogy itt is örömmel üdvözölték Károlyiékat, s a Balassagyarmati Nemzeti Tanácsot nagy lelkesedéssel alakították meg. „A nép nagykorúvá lett", hirdette a Hírlap hasábja s a közhangulat. S miben jelentkezett ez a nagykorúság? Fejetlenségben és izgalmakban. Már 1918. év november 4-én a rémhírterjesztőket fenyegeti meg kemény hangon a nemzeti tanács, s egyben megnyugtatja a közvéleményt azzal a hírrel, hogy „Losoncról azt jelentette a rendőrkapitány, hogy rend van, s a környéken is abszolút nyugalom honol." Talán már maga ez a nemzeti tanács sem tudná ma megmondani, hogy Balassagyarmatot miért éppen a losonci rend hírével kellett megnyugtatni? A Balassagyarmati Nemzeti Tanács így alakult meg: elnök lett dr. Somló József ügyvéd, tagjai: Kreutz Emil, Holló Dezső, Kiss Gyula, Molnár János, Scheiber Jónás, Pethő Gyula, Révész Gábor, Simon József, Szegő Lajos és Torma Károly. Ezen nemzeti tanács kezébe tették le rövidesen a köztisztviselők a következő esküt: „Esküszöm, hogy Magyarországhoz hű leszek, teljes függetlenségét megvédem, minden erőmmel Magyarország népeinek javát, szabadságát, haladását fogom szolgálni, a nemzeti tanács rendelkezéséinek magamat feltétlenül alávetem, és rendelkezéseit végrehajtom. Isten engem úgy segéljen!" 344