Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
A „csehkiverés” utóélete (hírlapi írások, dokumentumok)
A helyiérdekű eseményből országos esemény lett a csehek kiveretése, mert meg vagyunk győződve, ha 1919. január 15-én orozva ránk támadt cseheket január 29-én a dicső 38-as és 16-os katonáink, összefogva a bátor vasutasokkal és polgársággal egyetemben, január hó 29-én ki nem verik, úgy a cseh határ ma nem itt, de Váctól Pásztó felé húzódik. 307 így kell mérlegelnünk e nagy fontosságú harci tettet, mert ennek hatása alatt látták alattomos ellenségeink, hogy dacára a négy és féléves háborúnak, dacára a züllesztő első forradalomnak, 308 a magyar ember hazaszeretete, a hazai röghöz való ragaszkodása, az ezeréves dicső múlt emléke elég erőt adott arra, hogy [a] betolakodó ellenséget mellbe vágja. Megállapítható, hogy Balassagyarmat volt az első, ahol a betolakodók megkapták az első leckét. A történelmi hűség okáért utódaink okulás [ára] és emlékezésére, hazafias érzésük növelésére leszögezzük, hogy annak hírére, miszerint Nógrád vármegyét a csehek megszállják, és birtokukba veszik, és ama tény következtében, hogy egy renegát, dr. Bazovszky Lajos volt magyar ügyvéd, aki mint ilyen a magyar törvények megtartására esküt tett, a cseh megszállás alatt megjelent városunkban a vármegyeházán, ahol a vármegye birtokba vételét a cseh állam javára proklamálta, és az átvétel eszközlését február 2-ára tűzte ki. Ha [bár] mindezek ellen a vármegye akkori kormánybiztos-főispánja, Rákóczy István, és a vármegye alispánja, Nagy Mihály - a vármegyeházán megjelent nagyszámú közönség jelenlétében - tiltakozásukat jelentették ki, fenntartotta előbbi álláspontját! A szomorú kilátások a jövőre, a hazátlanság gondja, a magyar szíveket, lelkeket egybeforrasztotta, és hogy az egybeforrasztás sikerült, annak kiváló érdeme Pongrácz György vármegyei főjegyző és Dr. Huszár Aladár kormánybiztos, akkori vármegyei másodfőjegyző polgártársainknak. 309 Pongrácz György és Dr. Huszár Aladár, e két régi ősnemes család sarja, tradíciójukhoz híven, hazaszeretettől izzó szónoklatokkal érték el azt, hogy a magyar a magyarra - felekezet és rangkülönbség nélkül - egymásra talált. Szónoklatuk oly megrázó, oly szívhez szóló volt, hogy sokan, nagyon sokan sírva hagyták el a vármegyeháza nagytermét, azon hazafias érzéstől áthatottan, hogy cselekedni kell. A cselekvés ideje január 29. volt. Reggeli 4 és 3 Á órakor dördültek el a lövegek a vasút és a laktanya felől. Megjelentek a harc színhelyén a régi vitézségükről híres Mollináryak (volt 38. gyalogezred), Bajatz József [Sic!] százados, a hős 16os honvédek Vizy Zsigmond százados vezetésével, a vasutasok és polgári egyének. Halált megvető bátorsággal ostromolták a honvédlaktanyát és a vasúti állomást, ahol a csehek jó fedezék mellől védekeztek. 307 Ez az érvelés, mely nem megalapozott, a mai napig gyakori eleme maradt a megemlékezések szónoklatainak. 308 Értsd: az őszirózsás forradalom. 309 A határozat meghozatalakor Pongrácz a vármegye főjegyzője, Huszár pedig kormánybiztosa. A két szereplő kizárólagos kiemelése ebből is adódhat. 292
