Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
A politikai helyzet alakulása Balassagyarmaton a „csehkiverés” után
Erre Le Rond kijelentette, hogy szerinte az utóbbi vasút később a csehszlovákok részéről egy párhuzamos vonal kiépítésével pótolható, Csallóköz és az Ipoly menti vasút viszont nélkülözhetetlen. Ő maga „nagyon is hajlandó áldozatokat hozni, ám erre sem a Csallóköz, sem az ipolyi vasútvonal kérdésében nem lát lehetőséget. Különösen az Ipoly térségében szükséges, hogy a vasút teljes hosszában csehszlovák területen maradjon." Felajánlja viszont, hogy a határ a tervezettnél szorosabban kövesse (délről) a vasútvonalat. Johnson őrnagy, amerikai küldött, azzal az ötlettel állt elő, hogy az Ipoly menti vasutat néhány évre nyilvánítsák nemzetközivé, a csehszlovákok pedig építsenek ez alatt az idő alatt egy párhuzamos vonalat, mely kiváltja a régit. Le Rond azonban makacsul ragaszkodott elképzeléséhez, felhívta a figyelmet arra, hogy az Ipoly-völgyi vasút „egészen különleges jelentőséggel bír, mivel a korponai és a kokovai bányavidékkel biztosítja az összeköttetést". Erre az amerikaiak riposztoztak: ha az Ipoly völgye egységes egészet alkot, akkor az egész völgyet adják a magyaroknak, a kijelölt határ északra tolásával! Le Rond ezt azonnal ellenezte. Mire az amerikaiak nevében dr. Seymour felvetette: vajon a sátoraljaújhelyi és a csallóközi kérdés Le Rond véleménye szerint nem jelentene-e kárpótlást az Ipoly völgyéért? Le Rond érvekkel alátámasztott válasza egyértelmű volt: nem. Csatlakozott hozzá az angol küldött is. A francia tábornok ekkor kompromisszumos javaslattal állt elő: a határt az Ipoly-völgyi vasút vonalával párhuzamosan, attól egy mérföldnyire délre húzzák meg, ezzel a vonal teljes egészében a csehszlovákokhoz kerülne, viszont a becsatlakozó mellékvasutak (a Drégelypalánk-Szob, Balassagyarmat-Aszód, Losonc-Hatvan vonal) a magyarok használatában maradhatnának. Ezzel „mintegy 80000 magyart lehetne Magyarországnak visszajuttatni..." És Budapest is távolabb kerülne a határtól (a közelségből adódó stratégiai problémákat az amerikaiak vetették fel). A javaslatra azonnal reagált az amerikai küldött: ha elfogadná az angol javaslatot Sátoraljaújhely és a francia álláspontot Csallóköz kérdésében, vajon az érintettek elfogadnák-e a határnak az Ipoly vonalát úgy, ahogy azt az amerikai küldöttség javasolta? Le Rond érezhető engedékenységgel foglalta össze a javaslatot: a Sátoraljaújhelytől keletre eső vasúti csomópont Csehszlovákiáé, maga a város magyar, Csap csehszlovák, az attól délre eső vasúti csomópont magyar oldalra kerül. Csallóköz Csehszlovákiáé, a határ az Ipolyig a Nagy-Duna sodorvonala. „Végül, ami az Ipolyt illeti, a határ az Ipoly folyó medrét követné, majd Losonctól délre attól elszakadva elérné az előzőekben leírt határvonalat. Hátramaradna még a határ kijelölése a Losonctól délre fekvő ponttól keleti irányban. A határvonalat a következőképpen lehetne megvonni: a Losonctól délre fekvő ponttól lefelé tartva a Salgótarjánból Losoncra, illetve Rimaszombatra vezető vasútvonalak elágazásától délre húzódna, majd elérve a 628. sz. magassági pontot, a másodlagos gerincvonalon folytatódna és megközelítőleg egyenes vonalban jutna el Putnoktól nyugatra úgy, hogy a borsodnádasdi csomópont magyar területen maradna." Le Rond élihez még egy záradék elfogadására is javaslatot tett. Ez a Losonc és Csata közötti vasúti vonalat mindaddig közös használatúvá nyilvánította, nemzetközi felügyelet alatt, amíg a csehszlovákok a jobb parton ki nem építik a párhuzamos vonalat. A jelenlevő felek a javaslatot egyhangúan elfogadták. Ezzel a döntéssel - 1919. március 5-én gyakorlatilag eldőlt, hogy az Ipoly bal partja, Balassagyarmattal, Magyarországé maradt. (A fentiekre, az idézetekkel együtt: Ádám-Ormos, 165-182. old.) 259
