Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Katonai események az Ipoly mentén a „csehkiverés” után

(Hatvan egyáltalában nem fogadta el), a legnagyobb akadályokat gördítette az elhelyezés és ellátás tekintetében éppen akkor, amikor az időjárás maga is telje­sen demoralizálta a hiányos ruházattal és felszereléssel vándorútra kényszerí­tett legénység kedélyhangulatát. Nem akarunk hivatkozni a 25. gyalogezred ­[nek] és a 29. vadászzászlóaljnak a háború alatt véghezvitt vitézi tetteire, me­lyekről egyébként az üdvözlő cikk írója is megemlékezett, és nem akarunk az egyébkénti érdemek felsorolásába bocsátkozni, de akkor, amikor maguk a cse­hek a megszállás után eléggé udvariasak voltak ahhoz, hogy az ezredet a szük­séges holmikkal és felszerelésekkel Losoncról útjára engedték, akkor valóban nem érdemelte meg az ezred, hogy magyar területen, magyar testvérek által el­lenszenvvel fogadtassék. Ezt kellett hát megérnie annak a hivatásos tiszti és altiszti karnak, kik úgy bé­kében, mint háborúban elvitázhatatlan érdemeket szereztek, és ezt kellett meg­érniök azoknak a katonáknak, kiknek mellét nem egy, valóban megérdemelt, vitézségi érem díszíti! Most, hogy már három közbeeső állomáshelyen átestünk ennek a szomorú állapotnak igazságtalanságán, valóban szükségét érezzük an­nak, hogy Balassagyarmat polgárait kivétel nélkül arra kérjük, miszerint új és állandónak ígérkező állomáshelyünkön fogadjanak őszinte jóindulattal és része­sítsenek minket méltányos elbánásban, egyszersmind jóakaratúlag enyhítsék mindazoknak mérhetetlen fájdalmait, kik kötelességükhöz híven követve ezre­düket, a legnagyobb bizonytalanságban hagyták vissza a megszállott területen aggódó családjaikat, kikkel még a levélbeni érintkezés is lehetetlen. S ha majd eljön az idő, hogy Balassagyarmaton nyerve állandó elhelyezést, családjainkkal együtt békésen elhelyezkedhetünk 270 a város társadalmi életében, emeljenek magukhoz őszinte ragaszkodással és segítsenek felejtetni azt a fájdal­mas múltat, mely csak a minden tekintetben kötelességtudó, becsületes és igaz magyar érzésű embereket sújtotta a legigazságtalanabbul. Kopácsy Lajos. Nvm. 1919. febr. 19. Új állomáshelyünk. 183. A Nógrádvármegye tudósítása a Katonatanács elnökének balassagyarmati látogatásáról Balassagyarmat, 1919. február 19. Varsárnap 271 délelőtt 2 katonai autó érkezett városunkba, amely Pogány Józse­fet, a Katonatanács elnökét és a Katonatanács tagjait hozta. Pogány József felke­270 Balassagyarmat Nagyközség Képviselő-testülete már 1918 decemberében határozatot hozott arról, a 85. ezred elmenetele után kérni fogják a békeidőben egy zászlóaljat mindig itt állomásoztató 16. honvéd gyalogezred idehelyezését. Kijelentették, hogy a város építene nekik egy laktanyát, sőt, erről már tárgyaltak is a minisztériummal. (NML V. 71. 7.104/1918. kgy. sz.) 271 Február 16-án. 253

Next

/
Oldalképek
Tartalom