Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Katonai események az Ipoly mentén a „csehkiverés” után

A jegyzőkönyv 4. pontja a kormánybiztos úr indítványozására lett fölvéve, tekintve azt, hogy ebbe a kereskedelmi miniszter úr már beleegyezett. Benyomásom szerint Jankó vies [Sic!] ezredes úr a demarkácionális vonalnak teljes katonai elzárását nem tartja alkalmas­nak. A csehszlovák kurír [futár] átengedése ellen, valamint a lakosságnak szabad szom­széd forgalma ellen nem tett kifogást. (HL 20. 3. 65. 302. fol.) a­b A szövegrész az eredetiben németül van. 160. A 40. hadosztály-parancsnokság jelentése a budapesti kerületi parancsnokságnak a losonci helyzetről Salgótarján, 1919. február 4. Losoncon a csehek kommunista mozgalomtól és attól tartanak, hogy a lakosság, megunva a csehek jogtalan garázdálkodását, a balassagyarmati puccshoz ha­sonlóra készül. Ennek megakadályozására tegnap statáriumot hirdettek ki és a református templomtoronyba, két géppuskát állítottak fel. A polgárság közül negyvenet kijelöltek, akik a rendért felelősek. Ezek közül 14 túszt elszállítottak. Ma délután 3 órakor egy losonci küldöttség jelent meg Füleken a védősza­kasz-parancsnokságnál és kérte, hogy a csehek kétszáz losonci munkást, kik ott dolgoznak, de a meg nem szállott Magyarországon laknak, az ideiglenes fegy­verszüneti vonalon keresztül haza küldhessék. Jelenleg Losoncon több mint kétezer cseh van és folyton érkeznek pótlások. A helyzet különben változatlan. Gulyás százados-orvos ma téves irányítás folytán Salgótarjánba érkezett, innen Balassagyarmatra irányítatott. 40. hadosztály-pa­rancsnokság, op. 35/10. HL 40.10. 48. 425. fol. Egyoldalas, kézírásos jelentés, fogalmazvány. Hitelesítés nélkül. A szöveg alatt a vétel visszaigazolása. 161. A füleki csoportparancsnokság jelentése a 40. hadosztály­parancsnokságnak a losonci helyzetről [Fülek], 1919. február 4. Losoncon kétezer cseh van, folyton erősítéseket kapnak, tegnapelőtt hetven túszt szedtek össze a város előkelő polgáraiból, és ezeket ha, a városban a legki­sebb zavargás előfordul, fejbe lövik. Tegnap plakátokat ragasztottak ki, hogy a munkanélkülieknek] és azok[nak], akik a háborúban költöztek Losoncra, ma délután 3 óráig el kell hagyniuk a várost. Bazovszky ügyvéd a családjával a vas­úton lakik egy páncélvonatban. 263 263 A Nógrádi Hírlap későbbi híre szerint „Losoncon a zsupán beiktatása a balassagyar­mati események következtében elmaradt." (NH. 1919. febr. 9. A csehek túszokat szednek.) 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom