Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

Hétköznapok és ünnepnapok

Hét kö znap o k é s ü nnepnap o k ták a fejükre a rohamsisakot. Felvették a bakancsukat úgy, hogy a bal lábast a jobb lábra, a jobb lábast pedig a balra. Vállra vették a puskájukat és levonultak az udvar­ra, ahol századkötelékben sorakoztak fel. Az esemény fénypontja az volt, amikor me­netet vezényeltek, s közben mindenki torkaszakadtából ordította az akkortájt köz­kedvelt nótát: „Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája...". A riadót lefújták, mindenki felment a körletébe és végezte tovább a dolgát. Fia­talok voltak, s jót nevettek az egészen, mindenki hamar túltette magát rajta, senki sem sértődött meg. Vasárnap reggeli után a honvédek csoportosan kimehettek a vá­rosba, hogy részt vegyenek a felekezetüknek megfelelő istentiszteleten. Délelőtt le­hetett a látogatókat fogadni a laktanya udvarán és a kantinban. Ünnepnapnak számított Balassagyarmaton január 29-, a csehkiverés évfordulója az utolsó nyilvános ünnepségig, 194l-ig. Az eseményen a 23/11. zászlóalj díszszázad­dal vett részt. Nemzeti ünnep volt március idusa is. Május utolsó vasárnapján, a hő­sök emlékünnepén a vallási felekezetek megemlékező istentiszteletein a zászlóalj képviseltette magát. Húsvétkor hagyomány volt, hogy a Szent Sírnál a város, a kü­lönféle hivatalok, egyletek és a fegyveres testületek képviselői díszőrséget álltak. A feltámadási és az úrnapi körmeneten a zászlóalj rendszeresen egy díszszakasszal vett részt. A parancsnok gyalogosan vezényelt, és elmaradt a kerékpáros-zászlóalj idejében szokásos díszlövés is. A másik nagy állami ünnep augusztus 20. volt, Szent István király ünnepe. A zászlóalj katonái a városban rendezett szertartások és az ünnepségek tevőleges résztvevőinek számítottak. Ünnepi alkalmakkor a laktanyában lévő katonák is „fel­javított" ebédet kaptak. December 6-án, Miklós napján a felsorakozott zászlóalj előtt a parancsnok rövid beszédében a kormányzót éltette névnapja alkalmából. A korabeli Magyarországon az állami és az egyházi ünnepek gyakran összefolytak. 44. A zászlóalj egyik szakasza az 1941. évi őszi gyakorlaton 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom