Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

Don menti hadszíntereken

Október első napjaiban utasítást kapott a zászlóalj, hogy állítson fel egy 200 főt számláló menetszázadot. A harci cselekmények és a veszteségek ismeretében erre számítottak Balassagyarmaton. A létszám kisebbik részét a még itthon lévő sorállományból válogatták ki, de mivel ők már nagyon kevesen voltak, újra tar­talékosokat hívtak be. Akadtak köztük olyanok is, akiket a tavaszi mozgósítás­kor bevonultattak, de nem kerültek be a hadszíntérre induló keretbe, ezért júli­usban leszerelték őket. Most újra behívót kaptak. A három szakaszparancsnok, Jermányi, Labancz és Hatvani hadapród őrmesterek az 194l-ben bevonult kar­paszományosok közé tartoztak. A szakaszparancsnokok már két hét óta foglal­koztak az állománnyal, amikor Deák Gyula hadnagyot bízták meg a menetszá­zad vezetésével. Közel egy hónapos felkészülés és kiképzés után, november 13-án indult el a 23/2. jelzésű menetszázad a balassagyarmati vasútállomásról. Nagy számban jelentek meg a hozzátartozók, akik szorongó féltéssel vettek búcsút sze­retteiktől. A 200 fő 30 puskával, puskánként 40 tölténnyel vágott neki a hosszú útnak. A legénység 6-7 G ko­csiban helyezkedett el, míg a tisztek részére ezek közé sorol­tak egy II. osztályú B kocsit, így ennek fűtését az út során nem lehetett megoldani. 174 A vonat most is a nyári szállít­mányokéhoz hasonló kerülő úton haladt. Mire Érsekújvárra értek, a szerelvény már több mint 40 kocsiból állt, és a B ko­csi fülkéi is megteltek. Délután a Vág völgyén haladtak keresztül, majd másnap a Jablonkai-hágó után Varsó irányába haladtak. A lengyel főváros előtt keleti irányba fordulva Breszt, Minszk, Szmolenszk, Brjanszk követke­zett, Brjanszktól a szerelvényt Harkovba irányították. Ezen a partizánveszélyes sza­kaszon a vasútbiztosítást magyar katonák végezték. A menetszázadbeliek arra gon­doltak: lehet, hogy az 53/11. ikerzászlóalj katonái látják el ezt a feladatot. 175 A következőkben a menetszázad parancsnokát, Deák Gyulát idézem: „Az idő múlásával majd mindenkit elnyomott az álom. Pirkadástól már nem voltunk messze, amikor a szerelvényünk hirtelen nagy zökkenéssel megállt. Az álmukból felriadt emberek nem tudták mire vélni az esetet s a puskával rendelkezők esze­114. Dejtári honvédek a Kréta-hegyen kiépített védővonalban, a Don partján. Balról jobbra: Bacsa Sándor őrvezető, Balga Ferenc tizedes, Ballá Sándor őrvezető 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom