Belitzky János: Mikszáth és Balassagyarmat - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

MIKSZÁTH BALASSAGYARMATON - Mikszáth állítólagos esküdti tevékenysége

vagy 15 fiatalember, és ki hinné azt, a Kálmán úrfi, aki úgy néz ki, mintha tízig sem tudna olvasni, ott ül az asztalfőn, beszél, beszél, a többiek meg úgy hallgatják, mintha pap prédikálna. - Jó, jó, de hát jön-e Bobok úr? - Igen, egészen a nyomomban van. Csakugyan ott volt, ugyancsak kimelegedve. Nagy felleghajtó gallérja féloldalt hetykén vállára volt vetve. Vígan köszöntött, de amint meglátta keserves ábrázatunkat, kissé alábbszállt a bátorsága. - Bobok úr, - kérdezte Ilonka, előbbi megállapodásunkhoz híven, hogy diplomatikusan csaljuk ki belőle az igazságot - Bobok úr, kérem, mondja meg nekünk, mi baja volt reggel édesapánknak: beteg volt, vagy csak rosszkedvű? - Sem egyik, sem másik - felelte Bobok. - Sőt igen jókedvű volt, nekem azt mondta: «Édes Bobok barátom, magára bízom a hivatalt, jól vigyázzon!» - Jól vigyáz, mondhatom! - mondta mamánk egy kissé keményen - Bobok elpirult a homloka tetejéig ... Különben most nem arról van szó. Azt mondja meg ... miért haragudott reggel a férjem? - Nem haragudott, Isten bizony nem haragudott - felelte Bobok a legnagyobb zavarral. - De haragudott, ha mondom - mondta mamánk igen keményen - haragudott, mert a melegített téglát is kirúgta a kocsiból. - Arról én mitsem tudok. - Hát ezt tudja? - kérdezte édes anyám és az asztalon szétterítette az Ilonka által összeragasztott idézést. - Bobok az írás fölé hajolt. Egyszerre aztán nagy erővel tört ki belőle a kacagás, miközben mint az őrült nagyokat ugrott és folyton azt ismételgette: - Nagyszerű, nagyszerű ... zseniális ötlet ... no, ez igazán kolosszális dolog ... - Bobok úr! - kiáltott Ilonka - az Isten nevére kérem, legyen komoly, hiszen ez nem nevetni való dolog. - Hi-hi-hi, ha-ha-ha - vigyorgott Bobok no, azt a Kálmán gyerek ugyancsak megmutatta, mi a selmeci éretlen diákcsíny, hi-hi-hi, ha-ha-ha... - Édesanyánk egy szót sem szólt, hanem amint Bobok rátekintett, rögtön elmúlt a nevető kedve. - Bocsánatot kérek, - motyogta - én bizonyosan nem tudom, de úgy képzelem ... mert szegény Kálmánnak igen fájt, ha Ilonka kisasszony az ő vidám tréfáit, anekdotáit lekicsinyelte. Többször mondta: hogy jól van, jól, majd megmutatja egyszer, mi a selmeci diákcsíny ... Most hát úgy képzelem ... miután az idézés az ő írása, hogy készen tartogatta és ma reggel, miután a szolgabíró úr sietett és nem nagyon nézegette az aktákat, a többivel együtt ezt is aláíratta, hi-hi-hi, ha-ha-ha... - Jól van, védő ügyvéd uram, -mondta édesanyánk igen sötét arccal nekünk mondhat amit akar, de mit mondanak majd a férjemnek? - A szolgabíró urnák? - kiáltá Bobok igazi rémülettel. - Reménylem, nem 47