Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)

A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Hét évtized a török torkában: 1564-1663

1 kupa só értéke 7 garas volt. A közeledő háború küszöbén, 1662-ben a nógrádi védősereg nyomorúsága a tetőfokára hágott. Ekkor írták a nógrádi vitézek Forgách Ádám érsekújvári kapitánynak megrázó levelüket: „...még a vajdáknak sincsen kenyerük; könnyes szemekkel, szomorú szívvel kell hallgatnunk éhező feleségeink és gyermekeink jajgatását és siránkozását. Döglött lovak és állatok húsával kell táplákozniuk. Mások a bűzhödt mocsárok kákagyökerével csillapítják az éhségüket. Aki kevés korpácskát tud szerezni, vízzel keveri, s azt adja a családjának. A nyomorúság nagyon, de nagyon megfogyasztotta a számunkat!" Forgách hasonlóan írt levelében az érsekújvári és nógrádi katonaságot illetően, vagyis rettenetes a nyomorúságuk. Ha halálra ítélt rabok, s nem őfelsége vitézei volnának, akkor sem volna szabad őket éhhalállal elpusztítani. De a vár főkapitánya, Nadányi Mihály is levéllel fordult a királyhoz: „Könyörüljön meg felséged - írja e szegény és nyomorult magyar hazán! Köröskörül törökök leselkednek ránk. Mennyi bátorság, mennyi emberség kell egy egy ilyen végház megvédéséhez - s a vitézeket még is éhhalállal engedik pusztulni. Ha már a 28. Nógrád ábrázolása egy XVII. századi francia térképészeti műben 86