Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)
A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Hét évtized a török torkában: 1564-1663
mintsem gondolta, azért ezúttal menj el s mondd meg: elvárom az uradat véle lévőkkel, s Istenre bízom az szerencsének kimenetelit. Ezzel elméne az követ, elkísértetvén néhány magyarokkal; az fejedelem pedig dobot üttetvén, mivel mások igen eloszlottak vala, én pedig sátorának általrekesztett részében hallgattam, míg expediálá {küldé}, tudván maga is az fejedelem; én lévén jelzászló hordozója, elsőben is én ültem lóra, az fejedelem is felülvén, az hadak is felülének, noha sok része zsákmányra kioszola vala, az török hadak is még jól meg sem telepedtenek vala." 77 A későbbi hadtörténészek viszont megkérdőjelezik Wallenstein sikerét, hiszen a „csekély fontosságú" Nógrád felmentése semmiképpen se lehetett az 1626. évi hadjárat célja, főleg anélkül, hogy Bethlen hadseregét megsemmisítette volna. Az azonban vitathatatlan, hogy 1626 őszén Nógrád a kor jeles hadvezéreit láthatta falai alatt: Bethlen Gábort, Mansfeldet, Wallensteint, Murteza budai pasát. A háborúskodásokat Bethen Gábor számára az 1626. december 20-i pozsonyi, majd a császár és a török között 1627. szeptember 13-án megkötött szőnyi béke zárta le. Ezzel kapcsolatos Esterházy levele Pálffy Istvánnak, aki arra kérte, hogy a béke örömére rendeljen el díszlövéseket: „ha Nagyságod ezután is parancsolja meg kell lenni, de az én ítéletem szerint, igaz[án} elég volna, ha az főhelyeken Újvárban, Komáromban s Győrben lőnék meg: ne vesztegetnénk port az alsóbb végvárakban: lám nem régen is lövénk örömet kiből azt ítéltem, hogy valami jobban essék a végzés. Nógrádnak kevés haszna van az mostani békeségben, mert emlékezet sincs az város megépítéséről, s anélkül is csak nyomorúság minden rendnek lakása: tudom pedig bizonyosan, hogy végzés nélkül nem engedi megépíteni az török." 78 Ennek a békének csak a török örülhet, fejezi be levelét Esterházy, aki Reiszig Ede szerint 1637-ig volt Nógrád parancsnoka. Bethlen hadjáratai után Esterházy Pálnak a váci törökök örökös becsapásaival kellett megküzdenie. Egyetlen évben, 1630-ban öt olyan esetet sorolt fel, amely a végvári élet bizonytalanságaira vet szemléletes fényt. A kapitány két német vitézét küldte a falvakba levelével, de a váci törökök az egyiket levágták, a másikat azonban visszaengedték. Másik esetben két nógrádi katona ment Érsekújvárba a profunt(élelmezési)mesterhez, azokat is megölték a párkányi törökök. Ez év júliusában két német ment Nógrádból a Börzsönybe, de az erdőben megfogták őket, rabul elvitték őket Bu66
