Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)
A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Hét évtized a török torkában: 1564-1663
att tolvajok fészkének tartották és elhatározták teljes feldúlását. Ezt az eseményt korabeli forrás eleddig nem támasztja alá, azon kívül 1648-ból nincs más adat arra, hogy a török bírta volna várat. (A leírásban lévő ellentmondás értelmezését a korábbi történetírók úgy próbálták áthidalni, hogy a megtámadott vár nem Nógrád, hanem Vác lehetett.) E két esetből is látható, hogy nem volt töretlen a királyi uralom 1594 és 1663 között. 68 Nógrád királyi birtoklását először rövid időre Bocskai hajdúi (16051606) szakították meg. Az 1605-ös téli hadjárat során a Rhédey Ferenc vezette hadoszlop előtt önként megnyitotta kapuit Nógrád vára. A Bosnyák Tamás és Dengeleghy Mihály parancsnoksága alatt álló hajdúegységek sorra csatlakoztatták a többi Nógrád megyei várat is. Nógrád hadi népének közel fele csatlakozott (vélhetőleg a hajdúk, az őrség német része pedig eltávozott) a felkelt hajdúkhoz, azonban a vár hamarosan visszakerült a király birtokába. 1607-ben 100 huszár, 150 hajdú, 100 német gyalog és 7 tüzér szolgált a várban. Havi fenntartásuk 2044 forintba került. Három évvel később nyugalomról számol be egy levél: „.. .mi itt most csendes békességben vagyunk, mert az törökség az végházakból mind alá takarodott, de Bekér pasa most is szüntelen kiküldözi a falukra az hódultató leveleit és nem csak Esztergom várához, de Drégely és Nógrád várához tartozó falvakat is hódoltatni akar". 69 Bethlen Gábor a vallásgyakorlás terén eredményt nem hozó 1619-es országgyűlés után, szeptemberben, megyénk területét is megszállta. A török szintén támadásba lendült és 1620. november 4-én elfoglalta Vácot. Ekkor Bethlen igyekezett a nógrádi várakat megszállni, hogy megelőzze a törököt. Szécsényt, Gyarmatot sikerült megszereznie, Fülekkel ellenben nem boldogultak csapatai. A kevés adatból úgy tűnik, hogy rövid időre — talán Vác elfoglalása és az 1621. december 31-i nikolsburgi béke közötti időszakban - a vár török megszállás alatt volt. Erre egy általános és konkrét forrásadat utal. Emléke még 1669-ben is élt egy veresegyházi jobbágy tanúvallomásában: „Bethlen Gábor idejében, amikor a török Nógrádot bírta". 70 Maga Bethlen írta 1621 áprilisában, hogy „Újvárban 3000 embert rendeltem és megfizettem nekik. Semptén öt száz, itt Nyitrában 300, Lévában 700, Nógrádban 400. Ezeket nem félthetni, ha maguk kaput nem nyitnak az ellenségnek". 71 E két utalás, de különösen az utóbbi világosan mutatja, hogy a vár Bethlen uralma alatt volt. Mindenesetre Vác török elfoglalása után a nógrádi várak 1663-ig szakadatlan 59