Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)
A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Az első török uralom: 1544-1594
Murád szultán országát meg akarja nagyobbítani, és a fővezérrel sok hadi népet küld ide, de hogy azok, kik meghódolnak békében fognak maradni. Jól tudjuk mi, hogy a ti uratoknak nagy birodalma van, de olvastuk a történelemben, hogy voltak még nagyobb birodalmak is, de nem maradtak fenn, hanem elenyésztek, amint a ti birodalmatok is el fog egykor enyészni. Láttunk és hallottunk mi már ebben a magyarok országában nagyobb háborúkat is, akkor, mikor Szulejmán szultán, aki a legnagyobb volt császáraitok között, jött be ebbe az országba, de soha sem tudta azt elpusztítani, hanem ő maga életével lakolt érte. Nekünk az égben erős, hatalmas Istenünk van, ki meg tudja védelmezni az ő híveit, és csúffá teszi ellenségeit. A mi legkegyelmesebb urunk a békét igazán megtartotta, de ti megszegtétek azt és hitetek ellenére ismét reánk törtök. Isten igazságos és meg szokta büntetni a hitszegőket, azért is kedves barátom és szomszédom, akik ezelőtt meghódoltak, maradjanak is úgy, de akik nem, higgyed el uram, hogy míg az Isten kegyelmet ad, addig egy talpalatnyit sem engedünk az mi szívünk szerinti igazságból. Az itt szolgáló alattvalókat, kérem 16. Az 1594-es ostrom ábrázolása egy német újságlapban 49