Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)

NÓGRÁD VÁRA A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN ÉS AZ IRODALOMBAN - A vár az irodalomban - Korabeli újságok

és városkapitánya őrmesterré és Jánosy János urat élésmesterré előléptetni. Mivel pedig a török lovasok kö­zött, amiről korábban közlés tör­tént, az egyik Drégelynél a mene­külésben hátramaradt és elfoga­tott, ő egyebek közt elmondta, hogy a Nógrádban lévők (ezen erődítmény körülbelül másfél ma­gyar mérföldre fekszik Váctól, há­rom mérföldre Budától és mintegy hét mérföldre Székesfehérvártól) összesen 800-nál többen nincse­nek és a budai basa fegyverrel pa­rancsolta meg nekik, hogy a várat fel ne adják, mert majd időben se­gítségükre jön. Erre fel a törökök építő- és faanyagot, valamint sok vasszerszámot, úgymint láncokat, dorongokat, nagy kapcsokat és egyéb ilyesmiket az említett vár­hoz nagy erővel kezdtek hordani, hogy erősebbé tegyék és még na­gyobbra erődítsék. Miután azonban a mieink Dré­gely és Nógrád közti táborukban a meghódoltaktól még azt a további jó értesülést szerezték, hogy az el­lenség Nógrádban, mint feljebb említettük, 800 főnél nagyobb nincs, így határozottan eltökélték magukat, hogy éjnek idején hirte­len rátörnek és megtámadják. Erre 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom