Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hermann Róbert: Nagy Iván, mint katona

Jelentkezett Guyon Richárd vezérőrnagynál, aki kinevezte főhadnaggyá. Augusztus 16-án Nagy elbúcsúzott a századtól, s azután a Dobra felé induló seregrészhez csatlakozott. Útközben a legénység egyre szökdösött, mire Nagy, „látván e kétséges állapotot, és méltán tarthatva attól, hogy utóbb ez idegen helyen kell vesznem", elhatározta, hogy hazafelé veszi útját.

43 Elindult tehát Soborsin felé. Kápolnásnál egy Világosról menekült lengyel tiszttel találkozott, aki felajánlotta, hogy meneküljenek át együtt török földre. Innen Valeamarén át Soborsinba jutott. Vécsey csapatainak egy része még a községben tartózkodott, s Nagy Iván a kocsmában undorodva hallgatta „a borban úszó tisztek vad lármáját, Konstantin meg a Leuchtenberg herceg [azaz az orosz cári család tagjának vagy rokonának] magyar királyságára vonatkozó kortes szagú politizálását" .De Nagy Iván magát Vécsey tábornokot is árulónak tartotta. Augusztus 17-én Vécsey csapatai elhagyták Soborsint, 18-án pedig megérkeztek a es. kir. csapatok.

44 Nagy katonaéletének ezzel vége szakadt. Hátra volt azonban még a hazatérés. Nagy Iván hosszú katonaéletének háromhetes utójátéka. Nagy ezeket a napokat írja le legrészletesebben a naplójában, azonban ezek az események már nem tartoznak szorosan vett témánkhoz. A naplónak ez a része az egyéni túlélés bemutatása. Nagyot fenyegette az a veszély, hogy a es. kir. csapatok fogságába kerül, esetleg a román fölkelők áldozatául esik. Hazavezető útja során a szolidaritás és a rosszindulat megannyi sok jelét tapasztalta, de végül is szeptember 9-ére szerencsésen hazajutott.

45 Mint az elmondottakból kiderül, Nagy Iván egyéves katonai szolgálata során jól megállta helyét. Hozzátartozik persze a képhez az is, hogy a tábori élet fáradalmain keresztül módja volt hozzászokni a háborús környezethez. Pákozdnál nem volt tűzben, a márciusi soborsini és a júniusi zarándi expedíciókban sem került harcba, s amikor az első komoly megmérettetésre került sor 1849. május 14-én, már tapasztalt katonaként, a katonai mesterség fogásainak ismeretében, szinte reflex-szerűen reagált az éles helyzetre. Ezt követően egyedül a temesvári csatában vett részt. Valószínűleg a parancsnoksága alá rendelt legénység is kedvelte és bízott benne, erre mutat az is, hogy a temesvári csatát 39. A honvéd igazoló bizottság oklevele Nagy Iván számára követő visszavonulás során századának viszonylag jelentős számú katonáját sikerült összegyűjtenie. Megvolt tehát benne az alárendeltjeivel szembeni felelősségérzet. A sereg kettészakadása után először a további ellenállást, a teljes bomlást észlelve 97