Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)
NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Bertényi Iván: A heraldikus Nagy Iván
Az is előfordul a munkában, hogy - főleg pecsétrajzok alapján - valamilyen címerképet tévesen ír le. A Nagylucsei Dóczycímer harántpólyája alatt pl. hatágú csillagot és feléje haladó rákot említ. 21 Azóta publikálták a család 1480-ban kelt címereslevelét, amely csak hatágú arany csillagot ír le és mutatja azt be a pajzs alsó mezejében. 22 (Az armálist első ízben csak Nagy Iván halála évében publikálták.) A későbbi szakirodalomból tudjuk, hogy 1477-ben, tehát három évvel korábban a még Beczkewhaza-i nevet viselő Orbán már kapott címeradományt, amely abban különbözött az 1480. évitől hogy benne - az oroszlán hasa alatt - egy skorpió adományozására is sor került. 23 Aki a címer- és a pecséttannal foglalkozik, jól tudja, hányszor fordul elő, hogy egy-egy pecsét, vagy valamely más heraldikai forrás címerének valamelyik ábráját tévesen identifikálják. így pl. a most bemutatott 1480-as Nagylucsei-címer másik címerképének, az oroszlánnak a mancsában tartott aranyalmát egy neves 31