Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hausel Sándor: Nagy Iván horpácsi évei (1878-1898)

történelmi helységneveinket magyarra fordítani, „kivált amelyik helynek lakossága nem magyar ajkú, mert az nem csak hogy nehezen veszi be magát a közforgalomba, de azért is, mert a múltunk nyomait elhomályosítani a történetíró előtt nem tartom czélszerűnek".

47 Másrészt a már a magyar nyelvhez idomult régi helynevek erőltetett magyarosítása sem lenne szerencsés. Példaként Sztregova esetét hozta fel, amelyet a XIII. század óta így ismerünk. Ennek magyarra fordítása Eszterka vagy Ernyőd formában idegenkedést szülne. Részben ennek következéseképpen, részben a monográfia írásának okán 1896-ban az Országos Statisztikai Hivatal is őt kereste meg, hogy „a magyarországi községek nevének gyökeres és végleges rendezése czéljából megindított nagyszabású, nemcsak gyakorlati tekintetekből, hanem kulturális, sőt hazafias szempontból is nagy jelentőségű munkálatot becses szakismereteivel támogatni és előmozdítani szíves leend".

48 A millenniumi kiállítással kapcsolatosan ismét csak őt kérte fel 1894-ben Scitovszky alispán, legyen a kiállítási javaslat kidolgozója úgy is mint „levéltárunknak alapos ismerője".

49 A közéleti Nagy Iván Eddigi életrajzaiban hároméves horpácsi bíráskodása (1888-1891) kétféle beállításával találkozhatunk.

50 Az egyik szerint megválasztották, a másik szerint megválasztatta magát bírónak. Akár így, akár úgy történt, az igazi kérdés az, hogy vajon mint akadémiai rendes tagra vagy mint földbirtokosra voksoltak „Mostohafalva" lakosai? Az utóbbi felé hajlok. Jóllehet a falu választóinak névjegyzékében mint akadémiai tag szerpel a 10 földműves, a kocsmáros, a tanító és az egyetlen földbirtokos mellett.

51 Nagy Iván szemükben elsősorban földbirtokos lehetett, akinek a hóbortja a könyvek, mindezek ellenére mindenkihez volt egy jó szava. Bíróságát mint a kuriozitás non plus ultráját szokták emlegetni, olykor lesajnáló-lekezelő mosollyal. Pedig talán természetesen adódódott, hogy a 10 éve ott élő, de egyébként már régóta ismert Nagy Iván aktív résztvevője lett annak a kis közösségnek, ahova életét kötötte. S nemcsak a bíró volt e három év alatt egy nem akárki Horpácson. Egyik képviselőtársa, Szontagh Pál szintén országos tisztségek után (az országgyűlés alelnöke, majd valóságos belső titkos tanácsos volt) került a falu képviselőtestületébe. Nagy Iván egyébként virilis jogon tagja volt a község képviselő-testületének (rajta kívül benne voltak Szontagh Pál, Veres Ernő, özv. Géczy Dénesné, a Dedinszky örökösök, póttagok Hoffmann Dávid és Schicktanz Adolf). A nagyrészt általa vezetett 1888. és 1889. évi bírósági napló napi bejegyzései egy kis falu közigazgatási ügyeibe adnak betekintést. A körjegyzővel hadilábon állhatott, mert egy iratra azt a megjegyzést írta, hogy a „jegyző maleversiojának egyik tanúsítványa, mert csak zsarolási szándékból történt a régi dolog újra elővétele". Bírósága alatt a saját költségén csináltatott „levéltári nagy szekrényt, mely kettős ajtóval kettős osztállyal és külön két kulccsal van ellátva, - valamint a szintén saját költségen szerzett nagy réz oldalú hirdetési dobot, nyakszíjjal és két fényezett verővel" a falunak ajándékozta.

52 A választó közgyűlésen mindent rendben találtak a leltár átadásakor, csupán az okozott kellemetlenséget, hogy a község legfontosabb iratai, pénztárnoki főkönyvek és beszedési naplók a körjegyzőnél voltak, aki felszólítás ellenére sem adta vissza azokat. Az alispánnal (Scitovszky János) való jó kapcsolata révén 1890-ben egy nem teljesen törvényes kísérletet tett a Patakra vezető „járhatatlan és veszélyes" út vármegyei 147