Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Pálmány Béla: Nagy Iván nehéz évei az országgyűlési napló szerkesztőjeként (1870-1878)

lószerkesztő bizottság elnöke volt. November elején Nagy Iván benyújtotta nyugalmazási kérelmét Ghyczy Kálmán­nak, a Képviselőház elnökének, aki novem­ber 5-én az iratot bemutatta a Háznak. A gazdasági bizottság tárgyalta az ügyet, majd a támogató állásfoglalás alapján az 1878. december 9-én tartott 32. plenáris ülés meghozta a határozatot: szolgálati ide­je és fizetése, valamint engedélyezett pót­lékai alapul vételével évi 2400 frt. összegű javadalma 5/8-ad részét, azaz 1500 frt. nyugdíjat állapít meg december 1. napjá­val kezdődő hatállyal. Ezt a nyugdíjat Nagy Iván 1898. október 26-án bekövetkezett elhalálozásáig válto­zatlan összegben megkapta az Országgyű­lés költségvetése terhére a m. kir. Központi Állampénztártól. Halála után egy hónappal, november 23-án özvegye, Csató Mária ké­relmet intézett Szilágyi Dezsőhöz, a Képvi­selőház elnökéhez és az 1885: XI. t. c. értel­mében kérte az őt megillető 660 frt. éves nyugdíj, továbbá 250 frt. egyszeri temetke­zési járulék megítélését. Kérelméhez mel­lékelte lakóhelye, Horpács község bizo­nyítványát, amelyben Hoffer István bíró, a körjegyző és Lengyel plébános hivatalosan tanúsították, hogy néhai Nagy Iván és Csa­tó Mária Borsosberénkén, 1855. szeptem­ber 27-én kötöttek házasságot, ettől fogva a férj haláláig folytonosan együtt éltek és az özvegy élő, horpácsi lakos. A Képviselőház a kérelemnek helyt adott. Kifizette a temetési járulékot, és november 1-től Csató Mária haláláig, 1908. január 22­ig a balassagyarmati adóhivatal útján havi 55 forintos részletekben folyósította a nyugdíjat is. Csató Mária halálával ért vé­get a Nagy Iván és az Országgyűlés közötti nyolc éves munkaviszony. Jegyzetek 1 A tanulmány megírásakor a következő forrá­sokat használtam fel: Holub József: Nagy Iván emlékezete. (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1924. december 16. igazgató-választmá­nyi ülésén.) Turul, 39. évf. (1925) 1-5. p. - Pálmány Béla: Az országgyűlési naplók történetéből. Való­ság, XLI. évf. (1998) 6 sz. 62-75. p. - Szinnyei Jó­zsef: Magyar írók élete és munkái. IX. köt. Budapest, 1903. 620-629. hasáb. - Nagy Iván naplója. (Vissza­emlékezések.) Nagy Iván Könyvek 1. Szerk.: Tyek­vicska Árpád. Társszerk.: Andor Csaba. Balassa­gyarmat, 1998. - Magyar Országgyűlés Hivatala Főtitkárság Irattári és Levéltári osztálya C VI 3. Alkalmazottak iratai, A-Z gyűjtemény, Nagy Iván ügyirata (1898-1909). 129

Next

/
Oldalképek
Tartalom