Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Folyamatosság és megszakítottság avagy egy kis-társadalom leépülése

már jóval elmaradt a korban általánosan érvényesnek elfogadott lakásnormáktól. Az az időszak, amely az Óváros hajdani kereskedői-iparosi benépesülése idején a lakóival szinte azonos városrész természetes életének korszaka volt már visszavonhatatlanul a múlté. Az Óvárosban is megtörtént mindaz, ami 1944-ben minden vidéki város zsidóságával megesett, majd az is, ami a háború utáni évtizedeket másutt is jellemezte szerte az országban. A gettó után megcsonkított városrész, mint lehetséges lakók lehetséges emberi közösségének tere valójában megszűnt létezni, s ami megmaradt, újra nőhetett volna, de az ilyen-olyan politikák áldozata lett. A korai szocializmus helybeli átjáróházává vált az Óváros, groteszk jelenségként az évszázados utcákban. Az eredmény egy feltámadni képtelen városrész, a páratlanul intenzív népvándorlás épp-mostani lakóival. Lévén, hogy az önkormányzatnak a közeljövőben nem lesz pénze a kezelésében lévő épületeket, lakásokat felújítani, előre látható, hogy éppen a legszegényebbek, az idősek, a sokgyermekes családok fognak a építkezésekből, a változásból kimaradni. Bizonytalan, hogy mi lesz az egyre értékesebbé váló terület önkormányzati tulajdonú lakásainak lakóival, s azokkal a magántulajdonú lakásokban élőkkel, akik nem rendelkeznek mozgósítható tőkével. Nem tudni, hogy élvezni fogják-e valaha is a régi óvárosi lakosok a revitalizáció előnyeit. Ebben ma még csak reménykedni lehet. Az ő helyzetüket a hivalkodó magántőke megjelenése várhatóan fokozott mértékben megnehezíti, leértékeli. A lakók sikertelen költözési kísérleteik, a tanácsi (önkormányzati) vagy magánlakáspiacon szerzett negatív tapasztalataik alapján jelenlegi lakásuk felújítását, komfortosítását, az életfeltételeket nehezítő kedvezőtlen fizikai körülmények eltüntetését akarnák. Ám legtöbbjük lehetőségei - helyzetük és a környezetük meghatá155