Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Dzsentrifikáció az Óvárosban

Dzsentrifikáció az Óvárosban Nyugat-Európában, Észak-Amerikában a hatvanas évek végén kezdődött a dzsentrifikációnak nevezett gazdasági-társadalmi folyamat. A középosztály tehetősebb része először kiköltözött a szuburbán területekre, ott épített kertes házakat magának. A szegények, a bevándorlók, a színes bőrű népesség települt az üressé vált belterületi lakásokba. E John Rex által átmeneti övezetnek nevezett területeken a lakások felújításában a tulajdonosok nem voltak érdekeltek, hiszen nem az emelkedő lakbérekből, hanem a telkek értékesítéséből akartak profitot szerezni maguknak.

14

2 E belső városrészek törvényszerű leromlása a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok városközpontba szegregálódásához vezetett. Majd változtak az építészeti ideák, s elfogytak a belvárosi üzleti-hivatali negyed terjeszkedésére alkalmas területek, felértékelődtek e belvárosi hagyományos épületek, mint lehetséges életformák keretei is, s városrekonstrukciós folyamatok kezdődtek. A megújult városközpontok drága bérű lakásaiba már a tehetős csoportok költöztek, kiszorítván onnan az addig ott lakó szegényeket. A város renaissance-ának vagy revitalizációjának is nevezett dzsentrifikációs folyamat nem élettelenné vált lakó- és szomszédsági környezetet kelt új életre, hanem rombolást is végez. Az ökonómia és a kultúra kapcsolata itt nem marad rejtve: a termelés- és profit érdekeltség a fogyasztással és az életformaválasztással áll szemben. Ami egyfelől haszon és választási lehetőség, a másikon megfosztottság és kényszer.

14

3 A dzsentrifikáció nem magyarázható meg csupán a lakásállomány mennyiségi és minőségi jellemzőivel, az ingatlanpiac mozgásaival; a megújuló épített környezet kis-társadalmi strukúra- és kultúraváltást is rejt.

14

4 A világon mindenütt az új városi középosztály gyarmatosítja a régi lakókat, vagy esetenként kiszorítja őket. 144