Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Az utcák társadalma

Az utcák társadalma Az óvárosi utcák eltérő „életútja" a nyolcvanas évek legelején már látványosan megmutatkozott. A háború után, a zsidók deportálása miatt üresen maradt Óváros téri és a betorkolló utcák lakásait szegényes eszközökkel lakhatóvá tették a házakat részenként, s eltérő időpontokban megvásárló új lakóik. Ezt követően az Óváros téren és a délről betorkolló utcákban - a szűk telkek, a sűrű beépítettség, s az építési tilalom miatt - modernizálás, átépítés, bővítés nemigen történt. A házak folyamatos állagromlásához, a modernizálási kedv gyöngeségéhez erőteljesen hozzájárult az évtizedekig tartó bizonytalanság: mikor fogják szanálni a területet, kisajátítani az épületeket. A város más részein (Rákóczi út, Mikszáth Kálmán utca stb.) bekövetkezett szanálások Óvárosba költözött kárvallottjai erről személyes tapasztalatokkal is rendelkeztek. Nehezítette a helyzetet a házak - a háború utáni újratelepülés miatti tulajdoni megosztottsága: még az engedély megszerzése vagy kijátszása esetén sem lett volna könnyű megtervezni a házak egységes felújítását, a szándékok és lehetőségek összehangolását. A magántulajdonú ingatlanok közötti több-lakásos, udvari, rossz minőségű bérlakásokra a tanács még annyit sem költött, mint a többiekre tulajdonosaik. Az érvényes szanálási jogszabályok előírásai szerint az illegálisan megépült WC-k, fürdőszobák nem jogosítják fel a lakókat hasonló komfortfokozatú új lakásra: így az ilyen beruházások, érthetően, meglehetősen kockázatos megtérülésűek lettek volna a vállalkozóknak. A tértől északra fekvő Bástya és Ipoly utcában azonban némiképp másként festett a helyzet. Itt a házak legnagyobbrészt csak egylakásos magáningatlanok. A házak többsége itt szegényes, parasztházszerű ingatlan. Az ekkorra megismert „lakóte125