Zólyomi József: A Nógrád megyei parasztság lakástextíliái 1700–1960 - Nagy Iván Könyvek 3. (Balassagyarmat, 1998)

Dunna, párna, párnatakaró, derékalj - Textilanyagok beszerzése

lözhetetlen darabjai voltak. A Salgótarján - Mátraverebélyt összekötő vonaltól keletre eső falvakban a takácsok szinte teljes hiányának (Cereden egy takácsot írtak össze) véleményünk szerint az lehet az oka, hogy az itt található települések két jelentős piacközponthoz feküdtek közel: Fülek és Gyöngyös. Az elsőhöz Somoskő, Zabar, Bárna, Vizslás, Kazár, Mátranovák, Mátraszele, míg a másodikhoz Nemti, Kisterenye, Maconka, stb. települések tartoztak. Megjegyezzük, hogy Kisterenye (Vásárosterenye) országos vásárait az iparosok is felkeresték termékeikkel. Az 1950-es évek végén gyűjtött adataink szerint még az 1870-es években is az egri, mezőkövesdi, jászberényi takácsok szövött dunnahajat, párnát, abroszt kínáltak megvételre a vásárt felkereső asszonyoknak.

2

1 Füleket és Gyöngyöst, mint e falvak árubeszerzési központját, nemcsak az adatközlők erősítik meg. Mátranovákon egy 1820-as kiadású Arany Korona imakönyv borítójának belső oldalán az alábbi bejegyzést találtuk 1841-ből: „jányomnak egy dunhát, három fejelt vetem a füleki takácstól".

2

2 A 19. század hatvanas éveinek végére a parasztság textilszükségletének változatosságát elősegítő takácsműhelyek sorra bezártak.

2

3 Ezt részben azzal magyarázhatjuk, hogy a század húszas éveitől a megye nagyobb részén az olcsóbb textilanyagok kedveltebbek lettek a parasztok otthonában. A könnyebben kezelhető kékfestő anyagok, a széles piros, kék csíkokkal mintázott kanavászok, a gyakoribb és gondosabb mosást igénylő takácsszőtte dunnát, párnát a menyasszony felvetett ágyából is kiszorították. Az 1880-as évektől a takácsműhelyek megyei meglétéről Balassagyarmat, Riba (Ipolyszög), Romhány, Nógrád településeken tudunk. A felsorolt településeken - az emlékezet szerint - egy-egy takácsnál több nem dolgozott. A balassagyarmati az első világháborúig működve csak fehér vásznat szőtt. Az ipolyszögi takács az 1930-as évekig a helybeli asszonyok szövőszékeire vetette fel a fonalat. A romhányi műhely az első világháborúig csíkos mintázatú dunnát, párnát szőtt a környező falvak megrendelőinek. A Nógrád községben dolgozó takács az 1930as évek közepéig díszítetlen menyasszonyi lepedőket, piros csíkozású abroszokat készített. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy az 1950-es évek elején megindult néprajzi gyűjtés már egyetlen, a megyében készült takácsszőtte 10