Zólyomi József: A Nógrád megyei parasztság lakástextíliái 1700–1960 - Nagy Iván Könyvek 3. (Balassagyarmat, 1998)

Az ágy és felvetésének módja a Nógrád megyei parasztságnál - Az ágy felvetésének módjai - Derékalj

Abban egységes gyakorlat alakult ki, hogy az ágy oldaldeszkái közé helyezett ágydeszkákra rozs vagy búzaszalmát terítettek. Az 1920-as évek közepéig, amíg a magas ágyak (hosszú lábú) voltak ismertek, az ünnepi ágyakba annyi szalmát raktak, hogy annak szintje az ágyvégek felső szélével egyezzen. Azoknál a vetettágyaknál viszont, amelyeket az alvás előkészítéseként nem kellett minden este szétszedni, ott az ágyvé­gek belső peremére deszkákat fektettek, majd ezekre helyezték az ágy­neműt. Az alatta lévő üres rész a gyerekek hálóhelyéül szolgált. A napi használatú ágyat nem az oldaldeszka felső széléig, hanem attól mintegy 20-30 cm-rel magasabban rakták meg szalmával. Az így megmagasított ágyba előbb csak kisszékre vagy lócára lépve tudtak lefeküdni. Az ágy­ban elhelyezett szalma fentebb ismertetett magasságához - csak a ma­gas (hosszú lábú) ágyaknál - még akkor is ragaszkodtak, amikor az első világháború táján a szalmazsák (trozsák) kezdett egyre népszerűbbé válni. Az ágyba került szalmát 5-6szeles szalmazsákba rakták, hogy a kívánt magasságot elérjék. Az alacsony lábú ágyak elterjedésével a szalma vagy szalmazsák magassága az oldaldeszka felső széléig ért. A szalmára vastag négynyistes szalmatakarót terítettek, majd erre került a vékonyabb szövésű háromszeles, félpamutos lepedő. A három ágytípusnál az ágyra kerülő többi ágynemű számában, elhelyezésében mutathatók ki eltérések. Az alábbiakban vegyük sorra, hogy az egyes ágyneműből mennyit és hogyan helyeztek el az ünnepi és a napi használatú ágyakban. Derékalj A kétszeles, négynyistes, sűrű szövésű derékalj a megye minden fa­lujában ismert, a három ágytípus mindegyik ágyneműi között megtalál­juk. Őrhalom környékén, a Karancs vidékén, valamint a Zagyva folyó­tól keletre fekvő községekben a szőttes csíkokkal (olykor takácsszőtte) díszített derékaljakból, a félpamutos lepedőre 2-3 darabot is tettek a menyasszony- és a vetettágyba. 26 2 Hollókő környékén egy darab, csu­pán néhány szövött csíkkal díszített derékaljat tettek a felvetett ágy fél­120

Next

/
Oldalképek
Tartalom