Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

A KÖZSÉG PARASZTSÁGÁNAK GAZDÁLKODÁSA

gyok közül heten sem ökör, sem lófogattal nem rendelkeztek. A tizennégy igaerőt tartó jobbágy háztartásból ötnek 1, egynek 2, há­romnak 3, egynek 4, háromnak 5, egynek pedig 6 darab lova vagy ökre volt. A négyes fogattal vontatható nehéz faeke vei csak öt job­bágy tudott saját igaerővel szántani, a többi kölcsön vett vagy uzso­rás (bérelt) ökrökkel, lovakkal művelte meg földjét. A tizenegy nemes közül kilencnek volt saját ökör- vagy lófogata. A 32 darabból álló igaerő az alábbiak szerint oszlott meg: három­nak 4 darab, egynek 5 darab, háromnak 6 darab, egynek 8 darab, egy családnak 9 darab volt. Fejőstehenet csupán heten tartottak a jobbágyok közül, a növendékállatok száma sem volt jelentős. Juh vagy kecske két jobbágyháznál volt. Kiemelkedő számokkal a ser­téseknél sem találkozhatunk. A 18. század közepe tájáról két uradalmi összeírást ismerünk, amelyek csak a földbirtokos telkén élő jobbágyok neveit, földterü­letét és az állatállomány létszámát közlik. Mindkettő a Rádayak herencsényi birtokáról készült 1741-ben és 1759-ben. Az első ösz­szeírás idején (1741) az öt egész házhelyből három volt benépesít­ve (Szálai György, Csrispok Mátyás, Hovanecz Mihály), két ház­hely üresen (déserta) állt. A három jobbágy 8 ökröt, 4 disznót, 3 meddő tehenet, 22 fejős juhot, 18 darab sertést tartott. A kuriális házhelyhez egyenként 10 köblös szántóföld, fél kaszás rét és egy köblös kenderföld tartozott. Ezen felül Szálai György 50, míg Hovanecz Mihály 17 köblös irtvány szántóföldet is használt. Az öt házhely 1759-ben sem volt mind benépesítve. Három ház­helyen Szálai Pál, Erdélyi Ignác, Hovanecz Mihály lakott, Baráth István és Bagyai János házhelye üresen állt. A lakatlan házhelyek­hez tartozó földeket a falu lakói bérelték. A bérlők között megta­láljuk Szálai Pál, Erdélyi Ignác, Hovanecz Mihály jobbágyok nevét is. A három jobbágycsalád telki és bérelt földjeit dűlőnként össze­írták, melynek eredményét az alábbi táblázatunk mutatja be. A földeket kétnyomásban művelték. Az első vagy alsónyomáshoz tartozó földeket az összeírás évében ugaron hagyták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom