Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

HERENCSÉNYI ÉVSZÁZADOK

tett templom védelmére és gondozására. 1 Meggyőződésünk, hogy Vajdafalu alapítójának, Tamás vajda nevét őrzi. A falu belterületén található Deli kútjáról, amely mellett 1637­ben Göntsön Mátyás lakott, az 1745-ből származó tanúvallomások is említést tesznek. A megkérdezett tanúk elmondták, hogy a Deli kútnál lévő házhely a 17. század második felében Vékony Boldi­zsár tulajdona volt. 47 A következő forrást a Ráday család levéltárában találtuk. A Rá­dayak 1741-ben összeíratták herencsényi birtokukat. Ebben a falu­ról és határáról az alábbiakat olvashatjuk: „Ez a falu Gándor, Vaj­dafalu, Heréncsény és Poczikszer részekre oszlik, amelyek közül Gándort kivéve a Rádayak joghatósága alatt állnak... Határos ezen falu Surány, Sipek, Bokor, Buják, Terjén falvakkal, Táb, Kutasó, Haraszti és Liszkó pusztákkal. Határa minden oldalról hegyes és völgyes, szántóföldje részben agyagos, részben kövér, két nyomás­ra oszlik. Viszont rétje kevés van, az is sással vegyes. Szőlőhegye •1 • • » 1 48 is kicsi, és ebből a jövedelmek is csekélyek." Vajdafalu, Herencsényen kívül 1741-ben már Gándor és Poczik­szer falurészt is említik. A Gándor név napjainkban is ismert és használatos: a polgármesteri hivataltól a Pásztó felé vezető útmen­tén lévő falurészt jelölik ezzel a névvel. A név kialakulásának ide­jét nem tudjuk. A levéltári források azt sejtetik, hogy a Heréncsény határához tartozó Gándor nevü - későbbi forrásokban többet nem említett - dűlőről kaphatta nevét. 1761-ben ugyanis több tanútól megkérdezték, hogy Gándor kinek a birtokához tartozik. A meg­kérdezettek egyöntetűen vallották, hogy Gándor emberemlékezet óta a Róth és a Wattay család birtokának volt a része. 49 A rendelkezésünkre álló adatokból nem állapítható meg, hogy a Poczikszer névvel melyik falurészt jelölték. Talán a mai is haszná­latos Váras nevű résznek lehetett a korábbi elnevezése, amelyről forrásaink csak a 19. század elejéről tesznek először említést. A Poczikszer név a későbbi forrásokban nem szerepel, az adatközlők visszaemlékezéseiben sem találtuk nyomát. Ráday Pál, 1810-ben, herencsényi birtokának bérbe adta Róth Johanna, Teleki József özvegyének. Az átadott birtokról készült leírás egyik pontjában utalást találunk a Váras falurészre: „Egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom