Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

A CSALÁDOK TÖRTÉNETE

zsonyban és Eperjesen jogot tanult. Itt tagja lett az eperjesi önkép­ző társulatnak, amelynek az irodalom iránti érdeklődését köszön­heti. Tanulmányainak befejezése után egyik legtermékenyebb köl­tője lett irodalmunknak. Divatlapok, évkönyvek, verses gyűjtemé­nyek számos versét jelentették meg. Mint Kubinyi Ferenc és Hu­szár Károly Nógrád megyei követek jurátusaként részt vett az 1843. évi pozsonyi országgyűlésen. Itt ismerkedett meg Petőfi Sándorral. 17. sz. kép / Lisznyai (Damó) Kálmán könyvének címlapja Az ügyvédi oklevél megszerzése után Nógrád megye aljegyzője, táblabírója, törvényszéki hivatalnoka volt. Később a költői pályát katonáskodással váltotta fel: közhuszár lett egy székely ezredben, a kápolnai csatából mint futár küldetett Debrecenbe, kapitányi rang­gal Görgeyhez osztották be történetírónak. 1849 után a császári hadseregben szolgált, majd mint közlegény két évig tartózkodott Olaszországban, Tirolban és Schleswigben. A katonai szolgálat után, 1851-től, csak az irodalomnak és a költészetnek élt. Külföldi

Next

/
Oldalképek
Tartalom