Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)
I. kötet - Jogászi és jurátusi élet
Július 2-án Majer Károly barátommal együtt felesküdtem Hubay József királyi ítélőmester oldalára királyi táblai jegyzőnek, ez időtől tehát jurátus voltam. A Reform lapnál a belföldi levelezést vittem, és a 19., 20., 21., 22., 23. számokba sokat írtam, illetőleg vontam ki más lapokból. A Nemzeti Újságnál is lettem használva néha egy-két beküldött munka kijavítására. Ugyanebbe egyéb apróságon kívül írtam Nógrádból cím alatt, Orbánfy Iván név alatt, egy tudósítást (lásd július 28-ai 67. szám), melyre vonatkozólag Barkóczy Pál (1850 után császári királyi szolgabíró és végre sikkasztásért rab) a 77. számban a nógrádiak lelkesedése ellen írt. Július 8-án kirándulást tettem Vácon Belicza Pálhoz, ki egypár apróságot írt a Reform számára. Augusztus 7-én szintén tettem kirándulást Vácra gőzkocsin, még aznapon vissza is térvén Pestre, mit azért írok ide pontosan, mert azután Pestről ki nem mentem mindaddig, míg katonává nem lettem, miről a következő szakaszban fogok szólani. Az ekkori pesti életből azt kell még megjegyeznem, hogy ott is összeíratván nemzetőrnek, a városbeli szolgálatra a nemzetőrök használtatván, többször én is kiparancsoltattam, mindég azonban az őrállási tehertől drága négy húszasért váltottam meg magamat, amit szállásadó Hartmann Rudolf ügyvéd, ki magát káplárnak adta ki, zsarolt rajtunk. 59