Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)

I. kötet - Jogászi és jurátusi élet

JOGÁSZI ÉS JURÁTUSI ÉLET (1847. augusztus - 1848. Augusztus) Szabad életet kezdtem élni, mint kinek szülői már nincse­nek, [és így] teljesen független. Egy ideig azon tekintetben is háborítatlanul maradtam, hogy ismét előbbi pályámra visszaju­tást keressek. Én magam jövendőm terveivel nagyon hamar készen vol­tam, hogy időt ne veszítsek úgy számítottam ki, miszerint ma­gánlag sietve le fogom tenni a jogi vizsgálatokat, és ha lehet, egy kis áldozattal is, a vizsgálati bizonyítványokat antidatálta­tom. Horváth Elek főszolgabíró - jó emberem - megígérte, hogy patvariaról, (azaz nála töltött jog-gyakornokságról) a kel­lő időről ad bizonyítványt és így, mihelyt a jogi iskolai bizo­nyítványaim meglesznek, azonnal királyi táblai jegyzőnek, az­az jurátusnak felesküdhessem, hogy azután mielőbb ügyvédi censurát téve és oklevelet nyerve ügyvéddé lehessek és így, vagy ez által ismét révbe juthassak. Minthogy a jogtant már tanultam is, sok részéről pedig gya­korlatból szereztem ismeretet, azt csak lassan olvasgattam. Hogy pedig hamarább nem mentem magán-exameneket tenni, [azt] azon körülmény is hátráltatta, mert úgy látszik még Zsiga bátyám is hitte, hogy még a clericába visszatérek, mert még ősszel egy próbát ki kellett állnom. De erről alább. Augusztus 5-én Zsélyen keresztül elmentem Nagy Andorral hozzá Pösténybe és ott mulattam egy hétig. Ez ott töltött fiatal­ságom legkellemesebb és gondtalanabb napjai közé tartozott. A 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom